Gyulai településjárásunk alkalmával kihagyhatatlan alkalom volt a mintegy 2,5 milliárd forintos kerettel főnixmadárként újjászületett Almásy-kastély alapos szemügyre vétele. Dombi Ildikónak és Fábián Tamásnak köszönhetően minden flottul ment, egy apró momentumot kivéve. Nehéz szívvel hagytuk el a helyszínt, hiszen szeretettel és ezernyi érdekes információval fogadtak minket egy olyan környezetben, amit – túlzás nélkül – mindenkinek látnia kell.
A március idusára időzített megnyitást követően évente legalább egyszer, de inkább kétszer-háromszor mindenképpen érdemes lesz alaposan körbejárni a parkot és kívül-belül megcsodálni az épületegyüttest. A XIX. századi életképeket XXI. századi eszközökkel elénk táró kiállítás, az építészeti megoldások és a kivitelezés minősége mind-mind arról árulkodnak, nagy műgonddal, kellő alapossággal fogtak hozzá a megvalósításhoz, amit az eltelt két esztendőben végig tartani is tudtak.
A derűsen mosolygós főépítész ott jártunkkor éppen hangolt, illetve a megnyitóra hangolódott. A korabeli zeneszerszám billentyűi és húrjai tiszta, kerek hang-képeket adtak, ahogyan a kastély is tisztán és érthetően sugalmazta: a stílus maga az ember.
Az épület helyiségein végighúzódó, alaposan előkészített, megtervezett és gondos aprólékossággal megvalósított tárlati aranyfonalak a vidéki kastélyok mindennapjaiba, az arisztokrácia és az őket kiszolgáló személyzet életébe vezetnek vissza. Az időutazás olyan természetességgel valósul meg, amire még a derék Albert Einstein is felvonta volna bozontos szemöldökét.
