hu-ro-en

A kultúra hétvégéjét tartják Gyulán

2014.10.21.

Őszi kultúra Gyulán – címmel teljes hétvégén át várják változatos és ingyenes programokkal a látogatókat a város több pontján, többek között a Gyulai Várban, a megújult Vigadóban, a Ladics házban, az Erkel emlékházban és az új Kohán képtárban is.

 

 

A kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas programok már pénteken elkezdődtek és egészen vasárnap estig tartanak az Alföld gyöngyszemének is tekintett, festői szépségű Gyulán.

 

 

oszi-kultura-gyulan-02.jpg

 

 

Péntek este a Várborozóban az ínyenc felnőttek kapcsolódhattak ki, ahol kellemes muzsikaszó mellett minőségi borokat- és pálinkákat kóstolhattak.

 

Szombaton tíztől kettőig képzős a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban tavaly január óta működő Ifjúság Kultúra Kávéház (IKK) képzőművészetis csapata alkotott a Magyar Festészet Napja alkalmából. A fiatalok Kukár István tanár irányításával választottak egy fotót, amit darabokra vágtak, az így kapott részleteket pedig egyenként felnagyítva festették meg. A mentor a műhelyszombat során a kreatív tanulókkal a különféle festési technikákat is megismertette. A város legrégibb épületének számító Máriás-házat ábrázoló fotó hatására ezúttal összművészeti alkotás is készült.

 

 

oszi-kultura-gyulan-03.jpg

 

 

Délután a Vigadóban tartottak családi vetélkedőket, este pedig a táncházé volt a főszerep. Erkel Ferenc szülőházában a tárlatvezetés mellett ismeretterjesztő előadással mutatták be Erkel Ferenc életét és munkásságát, a Kohán Képtárban pedig a kiállítótérben nem látható képeket lehetett megtekinteni a „Festményekkel négyszemközt" elnevezésű rendszeres és népszerű porogramon.

 

A Ladics házban a polgári Ladics család élettörténeti megismerése mellett korhű ruhák voltak láthatók, mint ahogyan a Gyulai Várban is, ahol emellett mini régészkedésre, oklevélírásra és kódexkészítésre vártá a kicsiket, a nagyobbak pedig a tűzfegyverek megjelenésének a Vár építkezésére gyakorolt hatását ismerhették meg.

 

 

oszi-kultura-gyulan-01.jpg

 

 

A programok ma is folytatódnak, 11 órától alkotóházzal a Gyulai Várban, ahol a reneszánsz ruhák felpróbálására és jelmezes fotók készítésére nyílik lehetőség, az Erkel Emlékházban és a Ladics-házban pedig a tegnapi programokról lemaradók vehetnek részt az ingyenes tárlatvezetéseken és előadásokon.

 

 

Forrás: www.hir6.hu