A móka egyetemességét igazolja: önfeledten kacagott a gyulai publikum
A zordon, sötét fellegek igencsak vészjósló gyülekezése sem riasztotta el a Gyulai Várszínház közönségét július 10-ének estéjén, hogy szándéka szerint végigszórakozza a londoni Globe Színház európai körútja során városunkba érkezett produkcióját. A szándék mellett az érdeklődés sem volt csekély, hiszen már jó darabidővel az előadás napja előtt kikerült rá a minden jegy elkelt tábla. Laza esőcseppek kíséretében foglaljuk el helyeinket a nézőtéren, s nem tudni, hogy a publikum várakozása a 450 évvel ezelőtt született reneszánsz színházmester, William Shakespeare sokat vitatott s rengeteget játszott komédiájára, vagy Gedeon József, a várszínház igazgatójának csapadékűző esernyője apasztotta el az égi vizet, ám a természet végül támogatásában részesítette a produkciót. A diszkrét nedvesség valószínűleg a társulatot zavarta volna a legkevésbé, hiszen az egykori legendás teátrum alapján rekonstruált londoni Globe Színház éppúgy nyitott, mint a gyulai vár. S Angliában szinte mindig esik az eső.
Shakespeare nyelvén, a zseniális író és színházi ember szellemiségét továbbvivő londoni társulat előadásában izgalmasnak ígérkezik a Sok hűhó semmiért. A vígjáték alapköve, hagyományos megközelítésben színpadra állítva, a színészi játék mellett azonban maga a nyelv. Amit kivetítőkön követni, hacsak nem birtokolja a néző a megfelelő szintű angoltudást, esetleg a magyar fordítás szövegét, a színpadi történésekkel szinkronban szinte lehetetlen. A nyelvi korlát nagyobb terhet ró a színészre is, a kifejezés más utakat követelne magának. A társulat tagjai azonban, a Globe hitvallásához igazodván, mely elvárja a színészektől a kiváló kommunikációt, arra helyezték a hangsúlyt, hogy nagyszerűen artikulálva, tisztán, érthetően közvetítsék a szöveget. Ebből fakadóan kissé nehezen indul az előadás, a színészek és a közönség összehangolódása, de az első csúcspont, Benedek, majd Beatrice beugratása a szerelemkívánásba már a móka egyetemességét igazolja: önfeledten kacag a publikum. Ahogy a két nyelves szerelmes szócsatái a Sok hűhó semmiért komikumának jelentékeny részét képezik, úgy alakjuk a színészi játékra legnagyobb teret engedő keret, a Beatrice-ét alakító Emma Pallant és a Benedeket életre keltő Simon Bubb alakítása is remek.
A kis társulat tagjai, ahogy Shakespeare korában is, több szerepet játszanak a darabban. Az értelmezésnek új irányát is megnyithatja, amikor a darabban egyedül hűhó-mentes, a látszat mögött a valót felismerni képes szerzetes figuráját egy színes bőrű hölgy, Joy Richardson formálja meg. De az ősz szakállal Ursulát alakító Robert Pickavance fricskája a reneszánsz színházra is reflektál, ahol kamasz fiúk megtévesztő módon bújtak női szerepekbe. Shakespeare színpadára, a korabeli színjátszásra számos ponton utal az előadás: a színészek röpke pillanatokra ugyan, de a közönséget is igyekeznek bevonni a játékba.
Hiányoznak a díszletek a színpadról, az épülethomlokzatot formáló paraván is inkább a színpad szűkítésére szolgál, s így a kevés szereplőt mozgató játék nem vész el a tágas térben. Az egyik jelenetben szétgurult almák összeszedegetése a következő jelentbe van beépítve, amiként annak idején függöny és megszakítás nélkül folyt a játék a Globe színpadán.
A közönség azért csak tetszésnyilvánításaiban finoman reneszánsz: hangos nevetés, taps kísérte a szimpatikus hősöket s cselekedeteiket, de senki sem dobált paradicsomot nemtetszése kifejezéséül a hebrencsen oktondi Claudio arcába, amikor mennyasszonyát az egész násznép előtt csúful megalázta, vagy Leonatoéba, aki hamarabb hitt a rágalomnak, mint egyetlen leánya, Hero egész lényéből áradó tisztaságának, őszinteségének.
A gengszterfilmek világát vagy a századforduló korszakát is megidéző, utcai ruhaként meghatározott jelmezekben játszó társulat tagjai hangszerrel kezükben zenével, dallal kísérik, kerítik a jeleneteket. S mikor mindahányan zenélnek, táncolnak, énekelnek: az angol kocsmák víg hangulata, és az igazi reneszánsz életöröm jellemzi az előadást.
Forrás: www.gyulaihirlap.hu
