hu-ro-en

A városfejlesztéshez kerül a CsabaPark

2021.07.14.

Év végéig megépül a CsabaPark Körte sori oldalán, a dombon a kilátó, valamint a síoktató- és hófánkpálya; mászótorony és drótkötélpálya szintén lesz. Felmerült az is, hogy a dombra készült kalandparki csúszdák közül két elemet átalakítanak úgy, hogy azokat az átadást követően ne csak kamaszok, hanem kisgyerekek is használhassák.

 

Az átépítésekkel kapcsolatos lépéseket megtette a városfejlesztési nonprofit kft. – hangzott el a városi közgyűlés nemrég tartott ülésén, amelyen döntöttek arról is, hogy a CsabaPark üzemeltetését jövő évtől átveszi a vagyonkezelő zrt.-től a cég, amely üzleti tervet is készít a működtetéssel kapcsolatban.

 

Hanó Miklós alpolgármester elmondta, a CsabaPark több célt fogalmazott meg. Egyrészt azt, hogy pihenőparkként szolgálhassa a békéscsabaiakat; kiemelte, a futópálya, a játszóterek, a sétányok most is nagy népszerűségnek örvendenek. Másrészt azt, hogy a létesítmény nagy rendezvényeknek adhasson otthont, így például a kolbászfesztiválnak. A harmadik cél pedig gasztronómia jellegű, hogy bemutathassák a kolbászkészítés hagyományait.

 

6113365BA2917-scaled.jpg

 

A városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezetője, dr. Sódar Anita sorolta, hogy több ütemben eddig milyen fejlesztések valósultak meg. Első körben megépült a Gyulai úton a rendezvénycsarnok, az étterem és a kolbászudvar, valamint a Gyulai úti játszótér. A másodikban a Gyulai úton pálinkamúzeummal, a Körte soron bormúzeummal, valamint fesztiválhelyszínekkel bővült a létesítmény. A harmadik etapban megújult a Trófea; sétautakat, futópályát, a Körte soron játszóteret létesítettek.

 

Most zajlik a Modern Váro­sok Program keretében a negyedik ütem. Egy része ennek is befejeződött, hiszen korszerűsítették a szélmalmot, megépült a Körte sori tónál a színpad, kerítéssel vették körbe a területet, térfigyelő kamerákat szereltek fel.

 

Év végéig elkészül a Körte sori dombon a kilátó, a síoktató- és hófánkpálya, a mászótorony és a drótkötélpálya – vagyis azok a kalandparki elemek, amelyek közé beillik az immár elkészült, dombra telepített négy sárga csúszda is. Hanó Miklós alpolgármester kiemelte, most készülnek azok az elemek, amelyek bevételt termelhetnek.

 

A csúszdák ügye – és az, hogy készült egy felvétel, miszerint egy fiatal téli időszakban kipróbálta az egyiket és kiesett belőle – az ülésen is felmerült. Ennek kapcsán dr. Sódar Anita kiemelte, a terület kordonokkal körbezárt munkaterület, a fiatal a jéggel borított, havas csúszdán csúszott le, illegálisan, a figyelmeztető jelzéseket figyelmen kívül hagyva. A csúszdákat a gyermekek részére történő hivatalos átadásukat követően sem lehet nedves, csúszós, fagyos időben használni. Az ügyvezető hangsúlyozta:

 

a csúszdák megfelelő tanúsítványokkal rendelkeznek, azokat a később elkészülő többi kalandparki elemmel együtt működtetik majd, szakszemélyzettel.

 

Hozzátette, a szülők és gyerekek kérésére vizsgálják azt a lehetőséget, hogy át lehet-e építeni a két kisebb csúszdát, annak érdekében, hogy azokat ne csak a kiskamaszok, a 8–10 évesnél idősebbek, hanem kisgyerekek is használhassák. Erről Szarvas Péter polgármester is beszélt egy sajtótájékoztatón, megerősítve, hogy érzékelték a családok kérését. Hozzátette, az átszerelésnek az lenne a lényege, hogy rövidítenék a csúszdák hosszát és azok dőlésszögét is mérsékelnék, ebben az ügyben az év második felében várható döntés.

 

Forrás: beol.hu

2021.07.14.