Közösségi és kiállítótereinek csinosításához kér segítséget a lakosságtól a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező NKft. Azoknak a jelentkezését várják, akik szívesen ajánlanának fel virágokat a közművelődési intézménynek.
Az Erkel Ferenc Művelődési Központ tavaly befejezett felújításával, illetve az Almásy-kastélyban kialakított látogatóközpont átadásával jelentősen megnőtt a gyulai közösségi és kiállítóhelyiségek száma és területe. Ahhoz, hogy ezek a terek még barátságosabbá válhassanak, a gyulaiak és a környéken élők segítségét kérik – áll a társaság felhívásában.

Fotó: Gyulai Hírlap, Oláh Szabolcs
Arra biztatják a fürdőváros és a közeli települések lakóit, hogy ajánlják fel Gyula közművelődési intézményének azokat a cserepes növényeiket, amelyek már kinőtték a lakást, vagy valamilyen ok miatt fölöslegessé váltak. A helyi kiállítóhelyeket működtető cég azt ígéri: a virágok új otthonukban is körültekintő gondozásban részesülnek majd.
Az érdeklődők az erkelmuvhazgyula@t-online.hu e-mail címen vagy a 66/463-544 telefonszámon jelezhetik felajánlási szándékukat.
Forrás: www.gyulaihirlap.hu