hu-ro-en

Belvárosi séták a Kulturális Örökség Napjain

2021.09.13.
Ingyenes programokkal várják az érdeklődőket Gyulán

 

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. az Erkel család nyomába induló sétákkal, a gyulai polgármesteri hivatal szakemberei szobortúrákkal csatlakoznak a jövő hétvégén a Kulturális Örökség Napjaihoz – tájékoztatta lapunkat Fábián Tamás, a gyulai kiállítóhelyeket működtető cég kommunikációs vezetője.

 

erkel_emlekhaz_csuszi.JPG

 

Az Erkel nyomában című, mintegy másfél órás sétán a résztvevők megismerkedhetnek Gyula több emblematikus épületével, és jó néhány izgalmas történetet is hallhatnak Kocsis János tárlatvezetőtől, idegenvezetőtől.

 

Mivel az Erkel család Wenckheim Ferenc hívására érkezett a városba, a díjtalan program szeptember 18-án és 19-én a gróf által is birtokolt Almásy-kastély elől indul 14 órakor – tudtuk meg Fábián Tamástól.

 

– Szó lesz a kastély egykori lovardájáról, ami eredeti funkciója mellett a hazai előadó-művészet jeles helyszíne is volt. Megmutatjuk Erkel Ferenc Rudolf nevű testvérének házát, ahol Jókai Mór kétszer is megfordult: 1848-ban ifjú házasként a Laborfalvi Rózával kötött frigyét rosszallók elől, a szabadságharc leverését követően pedig a császári állam elől menekült ide. Megállunk az Erkel-szobornál is, amelyet 125 évvel ezelőtt avattak fel – ismertette a szakember.

 

A séta érinti az egykori vármegyei alispán házát is, hiszen a Beethovennel levelező Rosty Albertnél rendszeresen muzsikált az Erkel család több tagja, köztük a gyermek Erkel Ferenc is. A program a zeneszerző szülőházánál ér véget.

 

A kommunikációs vezető elmondta: a polgármesteri hivatal önkormányzati és kulturális osztálya által szervezett ingyenes szobortúrán a résztvevők felkeresik Sissi, Simonyi ImreKossuth LajosKarácsonyi JánosStéberl AndrásGöndöcs BenedekKohán GyörgyErkel FerencPetőfi SándorApor VilmosBodoki KárolyAdy EndreBartók Béla, Dürer, József Attila és Munkácsy Mihály szobrát, valamint az Anamorfózis oszlopot, a Tiszta forrásból domborművet és a Végvári vitéz című alkotást.

 

Hozzátette, az érdeklődők megismerhetik az alkotókat, a szobrok keletkezésének történetét és épített környezetét, valamint azt is megtudhatják, hogy az ábrázolt személyek milyen módon kötődnek Gyulához.

 

A szobortúra szeptember 18-án 10.30-kor, szeptember 19-én 15 órakor indul a Csigakertben található Sissi-szobortól.

 

Forrás: gyulaihirlap.hu

2021.09.13.