hu-ro-en

Centerben Gyula

2011.11.22.

A november 11-13. között „Touristica Cluj” elnevezéssel megrendezett utazási szemlén rendkívüli, többek közt a karácsonyi és szilveszteri időszakra vonatkozó ajánlatokkal és árengedményekkel várták a kiállítók az érdeklődőket. A bemutatkozó szolgáltatók között szerepeltek utazási irodák, hotelek, és más turisztikai szervezetek is. Az esemény a pénteki és szombati napokon 10.00 és 22.00 óra, vasárnap pedig 10.00 és 18.00 óra között várta vendégeit.

A Magyar Turizmus Zrt. külképviseletének standján lehetősége nyílt városunknak is képviseltetni magát ezen a nagyszabású kiállításon. A vásáron a várost a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és társkiállítóként a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület színeiben a Fodor Hotel Halászcsárda és Park Hotel képviselte.

Hangulatos, vendégcsalogató standunk a bevásárló központ egyik legforgalmasabb pontján szolgáltatta az érdeklődőknek az információkat. Irodánk főként a várost bemutató általános leporellóval kívánta magára felhívni a figyelmet, mind román, mind magyar nyelven, valamint a késő őszi, illetve téli programkínálati katalógusával. Az idősebb korosztályt a Várfürdő ajánlataival, míg a fiatalabbakat a különböző aktív, családi programokkal csalogattuk Gyulára. Ajánlatainkban szerepeltek a minden napos téli programok, a Méz- és Mézeskalács Fesztivál színes programjai, illetve a direkt erre az alkalomra kialakított karácsonyi és szilveszteri csomagajánlatok.

DSCN0960.JPG