hu-ro-en

December közepén adják át a forgalomnak az M44-es Békéscsaba és Kondoros közötti szakaszát

2020.10.16.

A 17,6 kilométer hosszú szakaszt másfél hónappal a tervezett időpont előtt vehetik birtokba az autósok

December közepén birtokba vehetik az autósok az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba és Kondoros közötti, 17,6 kilométer hosszú szakaszát – számoltak be róla október 16-án a Magyar Közút Nonprofit Zrt. békéscsabai telephelyén.

 

_DSC8911.JPG


Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés megyei igazgatója elmondta: az M44-es gyorsforgalmi út beruházásnak részeként telephelyfejlesztést is indítottak. A mintegy bruttó 375 millió forintos fejlesztés egy fűthető és fedett, összesen nyolc teherjármű tárolására alkalmas csarnok építését jelenti, amelyet decemberben már használni is fognak.

 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kiemelte: ha minden tervek szerint halad, akkor két hónapon belül átadhatják a Békéscsaba és Kondoros közötti szakaszt.

 

Mint fogalmazott, az M44-es útnak felmérhetetlen és felbecsülhetetlen jelentősége van a Békés megyeiek számára.

 

Egyetlen településen sem kell keresztülmenni, ha Budapestre megyünk, a nemsokára átadásra kerülő szakasz pedig tovább javítja a helyzetet – fogalmazott Kovács József országgyűlési képviselő.

 

_DSC8921.JPG

 

Az építés alatt álló csarnokkal kapcsolatban megjegyezte: rendkívül lényeges az útszakasz karbantartása is, ezzel a fejlesztéssel pedig ezt is elősegítik.

 

A műszaki paraméterekről Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója számolt be. Mint mondta, a projekt szerződés szerinti befejezése 2021. január 31-e, de a főpálya forgalomba helyezése már december közepén megtörténhet.

 

Beszélt arról is, hogy 2022 közepére elkészülhet a Fürjesi út is, amely az M44-est, 44-es és 47-es utakat, valamint a csanádapácai utat fogja összekötni.

 

_DSC8884.JPG

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu
2020.10.19.