
Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársainak célja, hogy mind a helyiek, mind az év végén a városba érkezők emlékezetes és élményekkel teli családi eseményeken vehessenek részt. Az alábbi programsorból kiderül, hogy ebben az időszakban is érdemes turistaként több napra hozzánk érkezni, hiszen a turisztikai attrakciók mellett a kulturális események is kínálnak szórakozást, varázsos kikapcsolódást gyermekeknek, családoknak, de természetesen a párban érkező, értékes időtöltésre vágyó felnőtteknek is.
A kiállítóhelyek nyitvatartásukkal is segítik a Gyulára pihenni érkezők minél teljesebb kiszolgálását; a két ünnep között valamennyi múzeum nyitva lesz, míg a vár és az Almásy-kastély (december 24. kivételével) az ünnepnapokon is fogadja a vendégeket.
December 1. (szombat)
Reneszánsz délelőtt
11.00 Solymászbemutató
10.30, 13.30 Történelmi séta – tárlatvezetés a várban
10.00–12.00 Betűvetés lúdtollal
10.00–12.00 Öltözz korhű ruhába!
Üllő, kalapács, fújtató – életre kel a kovácsműhely
Részvétel várbelépővel.
Helyszín: Gyulai Vár
December 1. (szombat) 13:00, 14:00, 15:00
Pincetárlat – Török kori holttestek nyomában
Részvétel kastélybelépővel.
Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
December 1. (szombat) 15:00–18:00
Adventi társasjáték délután
A részvétel díjtalan.
Mézeskalács készítése, díszítése és csomagolása
A részvétel díjtalan. Anyagköltség: 600 Ft/fő.
Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
December 2. (vasárnap) 16:00
16.00 A három kismalac karácsonya (a Kacagó bábszínház előadása)
Fodor György középiskolai tanár ünnepi gondolatai
Kárikittyom együttes előadása
Erkel Ferenc Vegyeskar adventi koncertje
18.00 Ünnepi köszöntők
Gyertyagyújtás
Séta a Kossuth térre
Ünnepi gyertyagyújtás a szökőkútnál – közreműködik a Japán Kertbarátok köre és a Kränzlein Kórus.
Kísérő program: népművészeti vásár
Helyszín: Harruckern tér

December 8. (szombat) 10:00–12:00
Karácsonyi gyertyák, viaszgyertyaöntés készítés és bemutató
a XI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál keretében.
A részvétel díjtalan.
Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
December 8. (szombat)
Reneszánsz délelőtt
11.00 Solymászbemutató
10.30, 13.30 Történelmi séta – tárlatvezetés a várban
10.00-12.00 Betűvetés lúdtollal
10.00-12.00 Öltözz korhű ruhába!
Üllő, kalapács, fújtató – életre kel a kovácsműhely
Részvétel várbelépővel.
Helyszín: Gyulai Vár
December 9. (vasárnap) 15:30
Télapóvárás a Békés Megyei Méhész Egyesület támogatásával
15:30 Mikulásváró ünnepi műsor a művészeti iskola zenetanárainak közreműködésével
Kiss László író ünnepi gondolatai
Belencéres Néptáncegyüttes adventi műsora
Télapó itt van címmel ünnepi műsor – közreműködik Balla Magdolna és a „Lila iskola” gyermekkórusa, Döge Csaba és tanítványai, Perlaki Attila
Télapó érkezése
16.45 Gyertyagyújtás
17.00 “Szép hajnalcsillag, Jézus, ragyogj fel! Teljék meg szívünk tiszta fényeddel!” címmel műsor az evangélikus templomban – közreműködnek Kepenyes Pál és növendékei
Kísérő program: népművészeti vásár
Helyszín: Harruckern tér
December 15. (szombat)
Reneszánsz délelőtt
11.00 Solymászbemutató
10.30, 13.30 Történelmi séta – tárlatvezetés a várban
10.00-12.00 Betűvetés lúdtollal
10.00-12.00 Öltözz korhű ruhába!
Üllő, kalapács, fújtató – életre kel a kovácsműhely
Részvétel várbelépővel.
Helyszín: Gyulai Vár
December 15. (szombat) 15:00–18:00
Karácsonyi díszek, képeslapok készítése
A részvétel díjtalan. Anyagköltség: 600 Ft/fő.
Hímzett díszes karácsony
Alkotóház a Női szalon sorozat keretében.
A részvétel díjtalan.
Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
December 16. (vasárnap) 15:30
15.30 Körös Táncegyüttes adventi műsora
Hanta-banda zenekar ünnepi gyermek műsora
Dr. Elek Tibor irodalomtörténész ünnepi gondolatai
16.45 Gyertyagyújtás
17.00 Adventi istentisztelet és ünnepi műsor a Magvető Református Általános Iskola és Óvoda közreműködésével a református templomban.
Kísérő program: népművészeti vásár
Helyszín: Harruckern tér
December 22. (szombat) 10:00–12:00
Szaloncukor, mézeskalács készítése, díszítése és csomagolása
A részvétel díjtalan. Anyagköltség: 600 Ft/fő.
Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
December 22. (szombat)
Reneszánsz délelőtt
11.00 Solymászbemutató
10.30, 13.30 Történelmi séta – tárlatvezetés a várban
10.00-12.00 Betűvetés lúdtollal
10.00-12.00 Öltözz korhű ruhába!
Üllő, kalapács, fújtató – életre kel a kovácsműhely
Részvétel várbelépővel.
Helyszín: Gyulai Vár
December 23. (vasárnap) 15:30
15.30 Calliope Színjátszó Kör betlehemes előadása
Holló együttes adventi műsora
Dávid Péter tanár, költő ünnepi gondolatai
16.45 Gyertyagyújtás
17.00 Adventi kulturális program és ünnepi mise a katolikus templomban – közreműködnek a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium és Általános Iskola diákjai.
Kísérő program: népművészeti vásár.
Helyszín: Harruckern tér
December 25–31. (kedd–hétfő)
Öltözz korhű ruhába!
Díjtalan fotósarok a kastély télikertjében.
Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
December 25–31. (kedd–hétfő)
Évfordítás múltbéli dolgokkal
10.00-12.00 Újévi jókívánságok – lúdtollal írás középkori gúnyába bújva
11.00 Szerencse szárnyán – vadászat a jövő évi sikerekre solymászattal
Egész nap Szerencsepatkó készítés a kovácsműhelyben
Részvétel várbelépővel.
Helyszín: Gyulai Vár
December 25–30. (kedd–vasárnap) 15:00–17:00
Kulcskereső
Szabaduló szoba családoknak.
Részvételi díj: 600 Ft/fő
Helyszín: Gyulai Vár
December 31. (hétfő) 20:00
Közreműködik: Grund zenekar
Menü: malacsült, kacsamell, párolt káposzta, vajas petrezselymes burgonya.
Éjfélkor: lencseleves füstölt hússal, rétes, pezsgő.
Jegyár: 9800 Ft, mely a vacsorajegyet is tartalmazza.
Helyszín: Vigadó
A gyulai kiállítóhelyek év végi nyitvatartása:
Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont (Kossuth u. 15.)
December 23. 10.00-18.00
December 24. zárva
December 25-30. 10.00-18.00
December 31. 10.00-16.00
Január 1. 12.00-16.00
Január 2. 10.00-18.00
Gyulai Vár (Várkert u. 1.)
December 23. 10.00-18.00
December 24. zárva
December 25-30. 10.00-18.00
December 31. 10.00-16.00
Január 1. 12.00-16.00
Január 2. 10.00-18.00
Erkel Ferenc Emlékház (Apor Vilmos tér 7.)
December 23. 10.00-18.00
December 24-26. zárva
December 27-30. 10.00-18.00
December 31-január 1. zárva
Január 2. 10.00-18.00
Ladics-ház (Jókai u. 4.)
December 1-től telefonos bejelentkezéssel látogatható: 70/310 6722
December 23. 13.30-18.00
December 24-26. zárva
December 27. 10.00-13.00
December 28. 13.30-18.00
December 29. 10.00-13.00
December 30. 13.30-18.00
December 31-január 1. zárva
Január 2. 13.30-18.00
Kohán Képtár (Béke sgt. 35.)
December 23. 10.00-13.00
December 24-26. zárva
December 27. 13.30-18.00
December 28. 10.00-13.00
December 29. 13.30-18.00
December 30. 10.00-13.00
December 31-január 1. zárva
Január 2. 10.00-13.00