Decemberi programok a Gyulai Várszínházban

2014.12.18.

Decemberi programok a Gyulai Várszínházban

 

 

 

 

Decemberben a Gyulai Várszínház Kamaratermében egész hónapban meg lehet tekinteni Kucsera András képzőművész kiállítását, amelyen a Pilinszky János verskézirataira készített illusztrációk láthatók. Pilinszky János költő verskéziratai megihlették Kucsera András képzőművészt, aki egyedi illusztrációkat készített ezekhez. 22 képet tekinthetnek meg az érdeklődők a Pilinszky-sorozatból, de láthatók lesznek más rajzok is a grafikai kiállításon. Kucsera András Békés megyében, Pusztaottlakán született 1948-ban. Budapesten járt képzőművészeti gimnáziumba és főiskolára. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt.

 

 

 

 

kucsera-andras-illusztracio-kiallitas-01.jpg

Kucsera András képzőművész kiállítása

 

 

 

December 4-én a világhírű Kelemen Kvartett két koncertet is ad városunkban. Délelőtt a középiskolásoknak tartanak egy rendhagyó matinét, ahol a zenélés mellett mesélnek a zeneművekről is. Az esti koncerten 7 órától ismét a gyulai színpadon köszönthetjük a világhírű vonósnégyest, a Kelemen Kvartettet. Az együttest 2010-ben alapította Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész és felesége Kokas Katalin, Liszt-díjas hegedűművész. A vonósnégyes az azóta eltelt öt évben meghódította a világ legjelentősebb koncerttermeit, London, Párizs, Berlin híres színpadait, de lenyűgözte a közönséget Amerika, Kína, Ausztrália, Új-Zéland hangversenytermeiben is. Több nemzetközi versenyen értek el első helyezést, Melbourne-től Olaszországon át Pekingig. A gyulai koncert része egy hétállomásos koncertkörútnak, amelyre új felállásban kerül sor.  Az együtteshez nem rég csatlakozott Fenyő László, aki többek között megnyerte a rangos nemzetközi Pablo Casals gordonkaversenyt, valamint Varga Oszkár, a tehetséges fiatal hegedűművész. A gyulai koncerten Haydn, Bartók, Brahms egy-egy vonósnégyesét szólaltatják meg a Várszínház hallgatóságának örömére.

 

 

 

 

kelemen-kvartett-01.jpg

Kelemen Kvartett

 

 

 

December 11-én a népszerű író, Szendi Gábor lesz a vendég, aki korunk civilizációs betegségeinek okairól beszél. Szó lesz a helytelen táplálkozásról, amelyek betegségeket idéznek elő, illetve a daganatos betegségekről. Az előadónak megoldási javaslatai is vannak a betegségek elkerülésére, ugyanis ő az egyik legnépszerűbb egészségmegőrző étrendének, a paleonak a hazai szószólója. A szénhidrátokat és a gabonákat kiiktató étrend sok kedvező tapasztalatot hozott az elmúlt időszakban. Előadását mindazoknak érdemes meghallgatniuk, akiknek fontos az egészségük és el akarják kerülni a civilizációs betegségeket.

 

 

 

 

szendi-gabor-paleolit-taplalkozas-01.jpg

Szendi Gábor

 

 

 

December 17-én egy különleges karácsonyi koncertre kerül sor a Kamarateremben. A jazz, blues esten a főszerep az elektromos gitáré lesz. Először az egyik legismertebb magyar jazz gitáros, Juhász Gábor Gramofon-díjas művész ad szóló koncertet. Ezután fellép a gyulai gitáros Kovács Tamás, aki a triójával játszik. Majd együtt is hallhatják a muzsikusokat az örömzenélés során. Az est vendége lesz Nyerges András megannyi CD neves hangmérnöke, aki egy általa kifejlesztett gitárerősítőt mutat be, de az előadása során áttekintést kapunk az elektromos gitár történetéről is.

 

 

 

 

juhasz-gabor-gyula-karacsonyi-koncert-01.jpg

Juhász Gábor

 

 

 

December 19-én zárul a Gyulai Várszínház 2014-es előadássorozata. Egy igazi sikerdarab kerül meghívásra, A csemegepultos naplója című vígjáték Göttinger Pál rendezésében. A mai világunkat bemutató szórakoztató előadásban a budapesti Vásárcsarnok emblematikus figurája, a csemegepultos elevenedik meg előttünk Gerlóczy Márton regényét színpadra alkalmazva a kolbászok, májasok, kolozsvári szalonnák között. Az előadásban sorra jelennek meg korunk emberei: arcokat, életeket, sorsokat ismerünk fel, hiszen mindenki találkozhat velük maga is a mindennapok során. Aki mindezt a színpadon megeleveníti, Ötvös András színész, aki kiemelkedően tehetséges, zseniálisan alakítja a figurákat, sokszor bábok segítségével megelevenítve azokat. A szöveg virtuóz, tele van humorral, igazi színházi estét nyújtva a színházbarátoknak, ahol könnyesre nevethetik magukat. A darab rólunk szól, hozzánk szól, saját magunkon nevetünk és sírunk, de úgy, hogy közben a magasba is emel egyben, katarzist okozva. Kihagyhatatlan.

 

 

 

 

egy-csemegepultos-naploja-eloadas-01.jpg

A csemegepultos naplója

 

 

 

Forrás: www.gyulaivarszinhaz.hu

A visitgyula ajánlatai