Csütörtöktől szombatig 30. alkalommal rendezik meg a gyulai Erkel Diákünnepeket, ismertebb nevén az EDÜ, azaz az EDÜ – Gyulai Diákfesztivált. Az EDÜ-t 1963 óta kétévente megszervezett középiskolai összművészeti fesztivál, melynek titka az alapértékek megőrzése mellett a megújulásban rejlik. A tavalyi év rendezvényének kiemelt sikerére és a 30. jubileumi eseményre való tekintettel az az alapítványi döntés született, hogy az EDÜ – Gyulai Diákfesztivált a folytonosság biztosítása és a tehetséggondozás jegyében évente rendezik meg – tájékoztattak a szervezők.
A 30. EDÜ – Gyulai Diákfesztivál szervezőinek célja, hogy az alapvető értékek megtartása mellett ismét élettel teli, friss, fiatalos energikus középiskolai diákfesztivál színterévé váljon Gyula városa. A hagyományokhoz híven, de mégis megújulva immár 16 kategóriában hirdették meg a versenyt. Az innováció kategóriával kiegészülve immár 16 kategóriában mérhetik össze tudásukat a középiskolás diákok.
EDÜ: közel 240 produkciót érték a zsűri
A nevezési határidőt kérésre meghosszabbították a szervezők, így május 12-ig lehetett leadni a nevezéseket. A kategória-nevezések száma meghaladta a korábbi évek jelentkezését, így ez évben 48 középiskola képviseletében 239 produkciót értékelhet a zsűri. A zsűri tagjai között idén is szép számmal találhatunk országosan is jól ismert művészeket és szakembereket.
Nagy nevek a zsűriben
Irodalom: Balázs Andrea, Kovács Vanda, Kárász Zénó, Császár Angela, Kubik Anna, Vass Magdolna, Rajkó Balázs, Szabó Tibor Benjámin, Farkas Wellmann Éva, Kiss Ottó.
Zene: Lajtai Katalin, Czeglédi Katalin, Töreky Katalin, Auth Ágnes, Kabdebó Sándor, Somogyvári Ákos, Juhász Erika, János Hajnalka, Pojendán Gergő, Lendvai György, Kornacker Gyuláné Ossó Lilián, Bokor György, Baricz Gergő, Szabó Tibor, Ökrös Gergő.
Tánc: Petrovits Petra, Lukács Annamária, Patonai Norbert.
Látvány: Kiss Adél, Bagyinkáné Jász Jolán, Szelényi Károly, Bagyinszki Zoltán, Almási Réka, Kocsis Ágnes, Kobler Ádám.
Innováció: Kristó Zoltán, Vámos Tamás, Alt Norbert.

A versenyek egyszerre több helyszínen folynak, az Almásy-kastélyban, az Erkel Ferenc Művelődési Központban, a Vigadóban, az Erkel Ferenc Zeneiskolában, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban, a produkciókat kategóriánként arany, ezüst, bronz minősítéssel, különdíjjal minősíti és szóban értékeli a zsűri. Emellett a zsűri a kategória versenyzőiből egy produkciót javasol a szombat esti gálára, amely az Erkel Ferenc Művelődési Központban rendeznek.
Szórakoztató programok
A verseny mellet idén is nagy hangsúlyt kapnak a szórakoztató programok, a péntek esti fáklyás felvonulás a vártól a Göndöcs-kertig tart, majd a Göndöcs-kertben felállított színpadon fellép többek között Manuel, T-Danny, Bruno X Spacc és Desh is, melyeket after party követ, DJ Ravasz Attila, DJ Mult Robi és DJ BéGé részvételével.
A versenyen és a szabadidős programokon való részvétel ingyenes. A versenyről, a programokról pontos információk az EDÜ APP-ban találhatók, amely letölthető a Play Áruházból, valamint az App Store-ból.
A fesztivál megrendezéséhez anyagi támogatást biztosít a gyulai önkormányzat, a Miniszterelnökség képviseletében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., de az alapítványnak számos egyéb partnere is van, az egyik legfontosabbak a Gyulai Tankerületi Központ és a Klebelsberg Központ, akik az iskolák kiértesítésében vállaltak szerepet.
Forrás: beol.hu