hu-ro-en

Egy biharnagybajomi házaspár írt levelet a Gyulai Rendőrkapitányság vezetőjének

2014.07.08.

Levelet küldött a gyulai rendőrkapitánynak egy biharnagybajomi házaspár —írja a police.hu. Leírták, hogy június 29-én Gyulára kirándultak, a várfürdőben pihentek. Autójukkal egy közeli pakolóban álltak meg.

 

 

„Nem voltunk elég elővigyázatosak, az egyik első ablakot nyitva felejtettük. Talán zavarunkban nem is helyesen jegyeztük meg a nevét – Jova György – és a rendőri azonosító számát sem tudtuk megjegyezni, de reméljük, azonosítható lesz, aki ezen a vasárnapon teljesített szolgálatot. Ez a fiatal rendőr megpróbált bennünket felkutatni a strandon.”


A levél írói úgy fogalmaztak: a rendőr mindent bevetett annak érdekében, hogy elérje őket. Mobiltelefon azonban nem volt náluk és a strand hangosbemondóját sem hallották. Hat óra elteltével mentek vissza a parkolóba és ott értesültek a történtekről. A rendőr órákon át vigyázott az autóra, illetve a benne lévő értékekre.

 

 

 

dicseret-a-gyulai-rendornek-01.jpg

 

 

 

„Nem győzünk hálálkodni e fiatal rendőrnek, aki nagyon kedvesen és segítőkészen közölte velünk a történteket. Azt kell mondanom, hogy ez a szép gesztus és munka dicséretet érdemel. A velünk lévő külföldi vendégeink is csak pozitív tapasztalattal térhettek haza.”


A köszönet sorait Kolysza Zoltán alezredes, a Gyulai Rendőrkapitányság vezetője adta át Jova György főtörzsőrmester, helyszínelő és balesetvizsgálónak. A rendőrkapitány példamutatónak nevezte főtörzsőrmester segítőkészségét. Hangsúlyozta, hogy kollégáitól mindig azt kéri: intézkedjenek törvényesen, szakszerűen, emellett legyenek nyitottak a Gyulán élők és a fürdővárosban pihenők rendőri eszközökkel kezelhető problémáira, észrevételeire.

 

„Sokat járunk Gyulára és a jövőben is csak ajánlani tudjuk az Önök városát és elmondani másoknak a velünk történt pozitív tapasztalatot.”– zárja levelét a biharnagybajomi házaspár.

 

 

 

Forrás: www.beol.hu