hu-ro-en

Egy nyár a szabad ég alatt, Shakespeare-rel

2014.06.05.

Ahogy a kőszínházak az évad végéhez érve bezárnak, kezdetét veszi a nyári szabadtéri színházi szezon. Idén is tucatnyi intézmény több száz programja közül válogathat a színházbarát közönség. Ebben az évben a szövetség tagjai június 7-én, szombaton közös évadnyitóval indítják a nyarat országszerte – derült ki a Szabadtéri Színházak Szövetségének keddi sajtótájékoztatóján.



Gedeon József, a szövetség elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, az 1997-ben alakult szervezet 9 tagja az elmúlt évben összesen 340 előadást tartott, amelyből 28 bemutató volt, és ezek 210 ezer nézőt vonzottak országszerte. Hangsúlyozta, hogy az idén is széles műfaji kínálattal, egész nyáron színvonalas programokkal, prózai és zenés színházi produkciókkal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel, táncelőadásokkal, kiállításokkal, filmvetítésekkel, konferenciákkal ésgyerekműsorokkal várják a nézőket.

 

Az elnök, aki egyben a Gyulai Várszínház igazgatója is, hozzátette, költségvetési támogatásuk évről évre egyre kisebb, a bemutatók száma ennek köszönhetően folyamatosan csökken és kevesebb önálló produkció jön létre. Mint mondta, szeretnék, ha legalább egy évre előre tervezhetnének. A legnagyobb problémának azt nevezte, hogy a minisztériumtól pályázat alapján kapott a támogatást olyan későn tudják meg, hogy tervezhetetlenné válik az évad.

 

gyulai-varszinhaz-shakespeare-fesztival-hamlet.jpg

 

A Gyulai Várszínház felsorolhatatlanul színes kínálatából kiemelkedik a jubileumi 10. Shakespeare Fesztivál, amely a Nemzeti Színház művészei mellett a Globe Színház, valamint a szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház társulatát is vendégül látja. A londoniak a Sok hűhó semmiért című darabot mutatják be Max Webster rendezésében, Luk Perceval rendezésében pedig a Hamlet lesz látható. Gedeon József igazgató szólt még a lengyel Hamletről, a chilei Othellóról, emellett Caroll Vanwelden koncertjéről is. Mint mondta, látható lesz a Lear király Cserhalmi György főszereplésével, és egy Shakespeare-konferenciát is szerveznek Gyulán.

 

A Várszínház június 27-től augusztus 10-ig tartó, 51. évada valódi összművészeti fesztivál lesz, mondta el Gedeon József. Kiemelte a programok közül a David Doiashvili rendezésében színpadra állított Szentivánéji álmot, a Sopsits Árpád rendezésében bemutatott, Szerb Antal Utas és holdvilág című művéből készült produkciót, valamint a 3:1 a szerelem javára című darabot , Bagó Bertalan rendezésében. De lesz Munkácsy, a festőfejedelem musical, dzsesszfesztivál, Körös-völgyi sokadalom, és a gyulai születésű Halmos Béláról is megemlékeznek egy Népzenei és Világzenei Fesztivállal.

 

 

A teljes cikket IDE kattintva olvashatja el!

Forrás: mno.hu