hu-ro-en

Egymilliárdot kap Gyula három projektre

2021.04.14.

A Ladics házzal és a Százéves cukrászdával kapcsolatos turisztikai fejlesztések megvalósítására, valamint a Nagyváradi úti kerékpárút kiépítésére nyert Gyula egymilliárd forintot.

 

Mindez a Zalai Mihály elnök által jegyzett, kedd délutáni közleményből derült ki. Ebben az áll, hogy Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatta Zalai Mihály megyei elnököt, hogy két Békés megyei pályázat is pozitív elbírálásban részesült. Ezek közül az egyik a gyulai, a másik pedig szarvasi.

 

– Szarvas Város Önkormányzata a Kacsa tó és környezetének komplex fejlesztésére nyert 730 000 000 forintot. A pályázat keretében a térség kulturális és örökségi helyszíneinek turisztikai fejlesztése, valamint ökoturisztikai fejlesztések valósulnak meg.

 

szazeves.jpg

 

– Gyula Város Önkormányzata Gyula Város komplex turisztikai fejlesztésére nyert 1 000 000 000 forintot, melyből az aktív turizmus vonatkozásában a kerékpárút- hálózat egyik hiányzó eleme, a Nagyváradi úti kerékpárút kiépítése történik meg, a kulturális turizmuson belül két, földrajzi elhelyezkedésüket tekintve egymással szomszédos attrakciók fejlesztését tervezik: a Ladics-házét és a Százéves Cukrászdáét.

 

Oláh Gábor arról is tájékoztatást adott, hogy – a települések és a Békés Megyei Önkormányzat közös fellépésének köszönhetően – két pályázat támogatásának növeléséről született döntés.

 

TOP-1.2.1-15 – Szarvas Város Önkormányzata (Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés)

-eredeti támogatás: 552 570 956 Ft, többlettámogatás: 36 124 061 Ft, megnövelt támogatás: 588 695 017 Ft

 

TOP-2.1.2-15 – Sarkad Város Önkormányzata (Zöld város kialakítása)

-eredeti támogatás: 100 000 001 Ft, többlettámogatás: 6 988 645 Ft, megnövelt támogatás: 106 988 646 Ft

 

Forrás: gyulatelevizio.hu

2021.04.14.