Elkészült a gyulai Almásy-kastély közel kétmilliárdos beruházással megvalósuló felújításának mintegy negyven százaléka. A rekonstrukción mintegy tizennégy építészeti szakág dolgozik egy időben, így a munkálatok a terveknek megfelelően 2015 második negyedévére be is fejeződhetnek.
– A kivitelezés első szakasza gyakorlatilag a bontásokkal kezdődött, ami a padlószerkezetet, valamint a huszadik századi falakat érintette – nyilatkozta lapunknak a helyszínen a város főépítésze, Béres István. Mint elmondta, a bontás után elkészült hetven darab tizenegy és fél méter mély, utólagos cölöp, amelyeket az épület megmozdult részei alá helyeztek a szakemberek.
A kastélyon rengeteget változtattak az évszázadok alatt, éppen ezért, hogy állapota minél inkább az eredeti épület felépítését tükrözze, elkezdték az utólag vágott nyílások befalazását, illetve az eredeti nyílásáthidalások helyreállítását. Folyamatosan zajlik a gépészeti alvezetékek elhelyezése, illetve a folyosókon szintén szerelik a fűtési rendszer és a vízvezeték-hálózat alapvezetékeit.

Béres István kiemelte, mindezekkel párhuzamosan a restaurátorok megkezdték az összes helyiségben a díszítőfestések letisztítását. Szerencsére viszonylag nagy felületen egészen jó minőségben megmaradtak ezek az alkotások. Egyébként az alatta lévő rétegek is megvannak, de azok sérültebbek.
– Arra törekszünk, hogy a felújítás után minél nagyobb felületen látható legyen eredeti vagy restaurált állapotban a díszítőfestés. Ha esetleg nem tudunk minden esetben erre fedezetet biztosítani, akkor is megvédjük, az utókor számára, hogy akár később is elkészülhessen a felújítás – fogalmazott Gyula főépítésze.
Béres István kifejtette, száz kilométeres nagyságrendben végeznek az épületben elektromos vezeték védőcsövezést. A biztonságtechnika, a tűzvédelem, a kamerarendszer, a múzeumi hangosítás, az intézmény információs technológiája, a különböző központi vezérelt erős áramú hálózatok és a világítás mind-mind önálló csövezést igényelnek.
Az ácsok megkezdték a gombás födém cseréjét, illetve a fafödém egy gombával károsított szakaszát is kicserélték, emellett a tetőszerkezet javítása, pótlása ugyancsak folyamatban van. Ezután a bádogosok a bádogos szerkezettel és az új palafedéssel foglalkoznak majd.

A főépítész elmondta, egymással párhuzamosan tizennégy különböző építészeti szakág dolgozik az épületben.
A belső régészeti kutatásokat végzik a szakemberek, kint a kertben minden vezetékeket, árkokat, aknákat régészetileg meg kell figyelni, illetve az előre nem látható eltakart szerkezetek statikái problémáira is oda kell figyelni.
– A beruházás a lakosság számára meghirdetett időpontban, jövő év második negyedéve elkészülhet – erősítette meg kérdésünkre Béres István.
A már említett közel kétmilliárd forintos fejlesztéssel „Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban — a gyulai kastély évszázadai” című projekt valósulhat meg. A patinás épületben lesz Magyarország egyetlen, az alföldi kastélyok jellegzetes mindennapjait feldolgozó élményturisztikai látogatóközpontja használható bútormásolatokkal, kipróbálható korabeli tárgyakkal, interaktív bemutatóval.
A kastély komplex hasznosítása három fő pilléren nyugszik, így fejlesztik majd a múzeumi és látogatóközpontot, közösségi tereket, kulturális rendezvényteret hoznak létre, de megújul a kastélypark is, növelve a város turisztikai vonzerejét. Pénzügyi szempontból lényeges, hogy az ingatlant megújuló energia segítségével, talajszondával fűtik majd.
Forrás: www.beol.hu