Koszorúzással egybekötött ünnepséget szervezett Gyula Város Önkormányzata, az Erkel Ferenc Társaság és a Gyulai Civil Szervezetek Szövetsége november 7-én, Erkel Ferenc születésének 206. évfordulója alkalmából.
Az ünnepséget a zeneszerző Apor Vilmos téri szülőháza előtt tartották. Elsőként Bagyinszki Zoltán vezető főtanácsos mondott köszöntőt, amelyben kifejtette, hogy régen volt ennyire gazdag a program az évfordulón. Vendégek érkeztek Aradról és Budakesziről, több megemlékezést is tartanak városszerte, illetve az esti órákban egy hangversenyt is tartanak Erkel Ferenc tiszteletére. Hozzátette, hogy november 7-e egyben a magyar Opera napja is.

A köszöntő után az Erkel Ferenc gimnázium diákja adtak műsort, amelyben felidézték a zeneszerző életét. A megemlékezés végén koszorút helyezett el a szülőház falán a város önkormányzata, valamint több gyulai szervezet is.
Forrás: www.gyulaihirlap.hu
Fotó: Gyula Hírlap - Rusznyák Csaba