hu-ro-en

Erős karácsonyi szezonra számít a Gyulai Várfürdő

2022.12.14.

A remények szerint még karácsony előtt kiírhatják a Gyulai Várfürdő épületének átalakítására és korszerűsítésére a kivitelezési közbeszerzési eljárást. A fürdőben erős karácsonyi szezonra számítanak, a szállodai előfoglalások szerint nagyon sokan látogatnak majd el Gyulára az ünnepek alatt.


A Gyulai Várfürdő főépületének átalakítására, korszerűsítésére a tervek elkészültek, kedden kapjuk meg a dokumentumok végleges változatát – nyilatkozta hírportálunknak Kun Miklós. A Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, reményeik szerint még karácsony előtt kiírhatják a kivitelezésre, valamint a műszaki ellenőrzésre a közbeszerzési eljárást, január-februárban pedig a konkrét munkálatok is elkezdődhetnek. A fürdő megkapja az eddig a kórház részeként működő reumatológiai épületet, amit integrálnak a főépülethez. Az említett átalakítások során kibővülnek az öltözők, új éttermi részt hoznak létre, a park felé közel 200 négyzetméterrel bővül a téli pihenő, a gyógyászat masszázs része átkerült a mostani reumatológia épületébe.

Egy másik beruházás közbeszerzése is hamarosan elindulhat. Utóbbi fejlesztés részeként a kupolás wellnesst wellness -és szaunaközponttá alakítanák ki, amihez még várják a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai jóváhagyását.


Mint ismert, a Gyulai Várfürdő Kft. korábban 2,9 milliárd forintos támogatást kapott több fejlesztés megvalósítására. Ennek keretében készült el mintegy 1,1 milliárd forintból az új vízi gyermekparadicsom, a fennmaradó 1,8 milliárd forintból pedig az említett két beruházást készítenék el.

Kun Miklós kérdésünkre elmondta, elkészült a Gyulai Várfürdő energetikai felülvizsgálata is, amely alapján több intézkedést is megvalósítanak majd. Ennek alapján nagyobb teret kap majd a geotermikus energia, a 4. kút vizét felhasználják majd a versenyuszoda fűtésére, illetve az termálvíz-utánpótlásban is hasznosítják majd. Az erről szóló kivitelezési szerződést várhatóan hamarosan aláírják majd, az 5. kút felújítása pedig folyamatban van.

Az ügyvezető igazgató szólt arról, hogy a Gyulai Várfürdő Kft. csatlakozott az önkormányzat égisze alatt lefolytatott villamosenergia-beszerzéshez, aminek köszönhetően lényegesen kedvezőbb kondíciókkal dolgozhatnak az előzetesen vártnál, de így is többszörös áron jutnak az áramhoz, mint korábban.

– Ami nagyon fontos, hogy a jövő évet is túl fogjuk élni, nyilván a nyereségesség kérdéses, de 2023. nem is erről fog szólni – fogalmazott ezzel kapcsolatban Kun Miklós.

A Gyulai Várfürdő idén is készül az adventi időszakra, a korábbi évek tapasztalatai alapján rendezvényt már nem tartanak. A szaunafelöntések ugyanakkor alkalmazkodnak az ünnepkörhöz, előkerül a mézeskalács illata. A beauty masszázsban fenyőillatú krémeket is használnak, a családi élményfürdő, az AquaPalota bejáratánál pedig karácsonyfát állítottak.

Decemberben is megtelt a fürdő

Kun Miklós kérdésünkre elmondta, a december eddig erősnek számít a Gyulai Várfürdőben, a hónap első hétvégéjén rengeteg román, illetve romániai vendég érkezett hozzájuk. Voltak olyan pillanatok, amikor a fürdő teljesen megtelt, nem is tudtak több vendéget beengedni.

– A hétköznapok viszont korántsem ilyen erősek, átlagosan nagyjából félezren látogatnak el hozzánk. Az egynapos romániai vendégforgalom jelenleg kiemelten fontos az életünkben – tette hozzá.

Az ügyvezető igazgató kitért arra, hogy a szállodai előrejelzések szerint szinte minden hely elkelt az ünnepekre a városban, így erős vendégforgalomra számítanak a Gyulai Várfürdőben is. Kiemelte, bíznak abban, hogy ez a folyamat januárra is átnyúlik majd.

– Romániában is tart még a téli szünet január első hetében, és jövő év elején nálunk is hosszabb lesz ez az időszak. Éppen ezért abban bízunk, hogy a karácsonyi lendület az új év első hetére is átnyúlik majd – tette hozzá kérdésünkre a szakember.

Forrás: beol.hu

Fotók: Bencsik Ádám