hu-ro-en

Felújítási munkálatok zajlanak a Gyulai Várfürdőben

2020.11.20.
Kun Miklós: 2021 őszén megkezdődhet a gyulai fürdő átfogó fejlesztése

A koronavírus-járvány miatt a Gyulai Várfürdő is arra kényszerült, hogy átmenetileg bezárja kapuit. Az élet azonban nem állt meg a létesítményben, a fürdő dolgozói a kényszerű leállás időszaka alatt több felújítási munkát is elvégeznek, hogy az újranyitásra még szebb környezet várja a látogatókat – tudta meg a Gyulai Hírlap Kun Miklóstól, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójától.

 

GYHRCSD0010.jpg

 

Az igazgató elmondta: jelenleg is zajlik az 50-es medence energetikai rekonstrukciója. A korábban bejelentett munkák mellett a versenyuszoda járófelületének a burkolását is folytatják, illetve a versenyuszoda felé háromrétegű hőszigetelt sátrat építenek.

 

Hozzátette, hogy folyamatosan végzik az ilyenkor szokásos parkgondozási munkálatokat is, ezekben – a rendkívüli helyzetre való tekintettel – a kertészek mellett a pénztárosok és a gyógyászatos kollégák és aktívan részt vesznek.

 

– Rengeteg apró-cseprő munka van még fürdő területén, ezek elvégzésére is jó lehetőséget ad a mostani időszak – emelte ki Kun Miklós.

 

Elmondta, hogy a Gyulai Várfürdőbe úszni csak az igazolt versenyzők mehetnek be, számukra a 25-ös medencében biztosítják az edzéseket.

 

GYHRCSD0013.jpg

 

Az ügyvezető örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló 3,2 milliárdos gyulai fürdőfejlesztés előkészületei újabb mérföldkőhöz érkeztek.

 

– Az okirat aláírásához szükséges minden dokumentumot beadtunk, így már csak az aláírás van hátra – hangsúlyozta Kun Miklós, aki végezetül kijelentette: ha az eredeti tervek szerint halad minden, akkor 2021 őszén megkezdődik a gyulai fürdő átfogó fejlesztése.

 

GYHRCSD0006.jpg

 

Forrás: gyulaihirlap.hu

2020.11.20.