Finisszázzsal búcsúzik Bozsó János Munkácsy-díjas festőművész kiállítása augusztus 31-én a Kohán Képtárban, szeptember 7-től pedig a KöröspArt Galéria Nők ecsettel (1896–1952) című kiállítása várja az érdeklődőket a kiállítóhelyen.
A múzeumegységet működtető Erkel Ferenc NKft. közleményében azt írta: a Bozsó 100 emlékév alkalmából rendezett tárlat 17 órakor kezdődő finisszázsán Erdélyi Tímea színművész és a gyulai Élővíz zenekar közös produkciója idézi meg az alkotót, majd a kecskeméti Bozsó-gyűjtemény szakemberei tartanak tárlatvezetést és előadást.
Emlékeztetnek, a június 15-én megnyílt gyulai vendégkiállítás elsősorban Bozsó János festményeit mutatja be, de a művész gyűjteményi hagyatékából is látható két tárgy: egy főúri ülőbútor és egy parasztbútor.
KöröspArt Galéria kiállítását Kónya István, Gyula város alpolgármestere nyitja meg és Durkó Károly, a galéria társtulajdonosa mutatja be szeptember 7-én 17 órától. A tárlat október 31-ig látható.
Mindkét programra díjtalan a belépés.
Forrás: Gyulai Hírlap