hu-ro-en

Fotelből nézhetsz filmeket a kastélyban

2021.07.27.

Tematikus filmnap Gyulán

 

FINAL__plakat_FILMNAP_lemeretezve.jpg

 

Gyulán forgott filmek lesznek láthatók július 28-án, szerdán a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban. A kastély parkjában este levetítik a gyulai Toldit is. A Gyulai Tematikus Filmnap díjtalan filmnézést biztosít helyieknek és turistáknak egyaránt – tájékoztatta lapunkat Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

 

Mint mondta, a szerdai esemény délután kettőkor kezdődik olyan rövidfilmekkel, amelyeknek bármilyen okból közük van a városhoz. Műsorra kerül így többek között olyan drónfelvétel, amely a karanténidőszak alatt készült Gyuláról, de az Erkel emlékház fiataloknak kiírt videó pályázatának két legjobb alkotása, vagy az Erkel Ferenc visszaemlékezései alapján, ugyancsak az emlékházban, az azt működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. által forgatott rövidfilm is. Ezek mellett helyi filmkészítők változatos műfajú alkotásai lesznek megtekinthetők. Nem véletlenül kapta a tematikus nap az Ugyanarra nézünk, mégis mást látunk címet: ugyanazt a Gyulát mutatják be a mozgóképek más és más szemmel.

 

Az Almásy-kastély hűtött fogadóterében 14–20 óra között fotelből nézhetik az érdeklődők a videókat. 

 

Az esti programban a gyulai alkotók készítette Toldi című filmet vetítik. A 2019 szeptemberében bemutatott filmnek elsősorban helyi közreműködői vannak (a nagyközönség számára nem ismert szereplők mellett Szabó Tibi és Kara Misa a Magna Cum Laudéból), de feltűnik benne Koncz GáborReviczky GáborKovács István és az erőemelő Fekete László is. A 21 órára hirdetett filmvetítést megelőzően, fél kilenctől egy beszélgetést is rendeznek a film alkotóival – mondta el Fábián Tamás.

 

A Gyulai Tematikus Filmnap délutáni és esti eleme is minden érdeklődő számára díjtalanul látogatható. A program megvalósítói szerint az este több egy sima filmvetítésnél; közösségi program, amelyet a gyulaiaknak szerveznek, ám várják arra a városban tartózkodó turistákat is. Az esti, piknik hangulatú vetítés helyszíne a kastélypark. A szervezők – akik ingyenes pereceket is biztosítanak a mozizáshoz – arra biztatják az érdeklődőket, hogy plédekkel, strandszékekkel, egyéb ülőalkalmatosságokkal érkezzenek. A Kastély Kávézó a vetítés végéig nyitva tart – ismertette Fábián Tamás.

 

Forrás: gyulaihirlap.hu

2021.07.27.