![gyermekdiabetesz-nap-szurovizsgalat-0.jpg](/media/thumbs/gy/er/me/gyermekdiabetesz-nap-szurovizsgalat-0jpg-dc6747f1-3329782.jpg)
Szűrővizsgálatokkal várta a vendégeket a Gyermekdiabétesz Nap alkalmából a Diaboló Alapítvány szombaton, a Gyulai Várfürdőben.
1922-ben, január 14-én kapta meg az első gyermek az életét megmentő inzulint, január közepén ezt ünneplik az érintettek szerte a világon. A gyulai rendezvényen a vércukorszint- és a vérnyomásmérés mellett életmód-tanácsadáson vehettek részt a látogatók.
Az alapítvány elsődleges céljának a cukorbeteg gyermekek, fiatalok testi és lelki egyensúlyának megteremtését tekinti. Ezen kívül igyekszik tájékoztatni a cukorbeteg családokat és az oktatási intézményeket, anyagi segítséget nyújt, valamint közösségi programokat is szervez.
A Gyulai Várfürdő támogatásával az alapítvánnyal kapcsolatot tartó családok közül több mint 60-an kaptak fürdőbelépőt.
Kosznáné Pule Ilona elnök elmondta, a következő években szeretnék folytatni az együttműködést a fürdővel, hogy több hasonló eseményt is megrendezhessenek.
Forrás: www.gyulaihirlap.hu
Magyarországon több mint 10 éve rendezik meg azt az eseményt, mellyel megemlékeznek az ország első gyermekére, aki 1922 január 14-én, röviddel az inzulin felfedezése után, megkapta azt az injekciót, mely megmentette az életét. A Gyermekdiabétesz Nap az inzulin felfedezésének, illetve a cukorbetegségben szenvedő fiatalok ünnepe.
Az ünnep lehetőséget biztosít az ország gyermekkórházainak, egészségügyi dolgozóinak arra, hogy felhívják a figyelmet a cukorbetegség veszélyire, tüneteire, illetve nyilvános szűrővizsgálatokat tartsanak. Idén az Országos Gyermekdiabétesz Napon több mint 25 gondozó és család képviselte magát a fővárosi rendezvényen.
A cukorbetegség bármilyen életkorban kialakulhat, legészrevehetőbb tünete a megnövekedett folyadékbevitel, az ehhez kapcsolódó fokozott vizeletürítés, illetve a súlycsökkenés, vagy a rossz közérzet.
A cukorbetegség kialakulása nemcsak a gyermekre, hanem az egész családra is hatással van. Hiszen a betegséggel járó életmódváltás, a folyamatos odafigyelés, a vércukorszint-mérés a mindennapi életük részévé válik.
A Gyermekdiabétesz Nap kapcsán a Gyermekosztály január 19-én, a Gyulai Várfürdőben fog létrehozni egy olyan standot, ahol a fürdő vendégei számára nyújtanak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek különböző szűrővizsgálatokon, például vércukorszint-mérésen.
Forrás: www.gyulatelevizio.hu