Gyula is megihlette a japán grafikusművészt

2014.09.22.

Wakabayashi Fumio képein Albrecht Dürer metszeteinek figurái is felbukkannak


A Békés Megyei Japán Nap utolsó programjaként Wakabayashi Fumio japán grafikusművésznek nyílt tárlata a gyulai várban. Az alkotónak a kiállítás helyszíne is ihletőjévé vált, hiszen három, a rendezvény alkalmából készült színes rézmetszetén is felfedezhetjük a reneszánsz mester, Albrecht Dürer motívumait. A megnyitón az egyedi színvilágú képek mellett Kenéz László bambuszfuvola-játéka is a felkelő nap országába röpítette a megjelenteket.   

 

– A rézmetszetek közül sok szülőföldünket, a naganói természetet mutatja be – mondta az egybegyűlteket köszöntő Kato Kikuko tanácsos, a magyarországi japán nagykövetség képviseletvezető-helyettese, utalva arra, hogy a művésszel ugyanabban a megyében nőttek fel.

 

 

japan-grafikusmuvesz-kiallitasa-01.jpg

 

 

 

Dr. Mecsi Beatrix művészettörténész megnyitóbeszédében kiemelte: Wakabayashi Fumiót több mint 20 éves szoros kapcsolat fűzi Magyarországhoz. A művész az 1990-es években a váci alkotóműhelyben és a kecskeméti kerámiastúdióban alkotott, ebben az időszakban ismerte meg feleségét, Husz Ágnes keramikusművészt. A szakember úgy fogalmazott: a kiállított alkotásokon a hagyományos japán művészet ötvöződik a nyugati és a kortárs művészettel.

 

– Ha végignézünk a képeken, a színek harmonikus, de egyben kontrasztos megjelenése tűnik fel, és csak ezután figyelünk fel az alkotások felszínének izgalmas játékára, a homorú és domború felületek váltakozó ritmusa adta alakokra – ecsetelte a művészettörténész.  

 

 

japan-grafikusmuvesz-kiallitasa-02.jpg

 

 

Dr. Mecsi Beatrix hangsúlyozta: a művész nem kész alapanyagokat használ, hanem mindent maga állít elő kézműves technikával. A képek alapját adó, saját maga által merített papírt német öntési módszerrel készíti: a felesleges papírokat, régi műveinek kereteit, paszpartuit összeturmixolja, és az ezekből nyert papírpépből önti újjá műveit. A sokszorosítógrafika széles palettájáról az aquatinta eljárást választotta, mely a rézmetszet technikájának egy tusfestészeti hatásra törekvő speciális fajtája.

 

– A több rétegben nyomott, különféle színek áttetszők, de mélyek. Sejtelmesek, de nagyon erősek is egyben. Az ilyen színekkel megjelenített nap, hold, csillagok, hegyek világa, a naplemente és múló égi jelenségek megragadása a természet szépségét, múlékonyságát és állandóságát, a tapintható érzéseket, a levegő meleg vagy hideg hőérzetét idézik elő a szemlélőben – hangzott el a beszédben.

 

 

japan-grafikusmuvesz-kiallitasa-03.jpg

 

 

– Elvarázsol engem Magyarország, az emberek, a tájak, a falvak, a városok, az egész magyar kultúra – szólt a megjelentekhez Wakabayashi Fumio. A Gyulai Hírlapnak a művész elmondta: mindig elismeréssel tekintett Dürer munkáira, az azokkal való találkozás egész művészeti pályájára hatással volt.

 

 

 

 

 

 

– Óriási meglepetés volt számomra, amikor kiderült, hogy Gyulán lesz kiállításom, hiszen mesterem, Dürer családja innen, a város melletti Ajtósról származik. Ez új inspirációt adott, munkáimon újra megjelentek a Dürer-motívumok – mesélte az alkotó.

 

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu

A visitgyula ajánlatai