A gyulai virágosítást és a település környezetvédelmi törekvéseit értékelte pénteken az Entente Florale Europe, az Európai virágos városok és falvak versenyének nemzetközi zsűrije a fürdővárosban.
Idén a városok között Gyula képviseli hazánkat a kontinens tizenegy országát érintő megmérettetésen, hiszen kategóriájában a település nyerte 2013-ban a Virágos Magyarországért Versenyt.
A versengéssel kapcsolatban megtartott pénteki sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, megtiszteltetésnek tartják, hogy ebben az esztendőben Gyula vesz részt a városok között, hazánk képviseletében az Európai virágosítási versenyen. A településvezető kiemelte a lakosság, a városi intézmények, vállalkozások, a civil szervezetek összefogását.

Rudi Geerardyn, a zsűri elnöke hangsúlyozta, számos szempontot vesznek figyelembe az értékelés során.
— A zöld területekre, a kerttervezésre, az idegenforgalomra, illetve a lakosok virágosításban való részvételére egyaránt figyelünk — fogalmazott a belga tájépítész és várostervező szakember.
Mint kifejtette, útjuk során jártak a Csiga-kertben, illetve a város számos részén, beszélgettek iskolásokkal és civilekkel a környezetvédelemről, tanulmányozták a Gyulai Várfürdőt, mint az idegenforgalom fontos tényezőjét, valamint a növények szép kombinációját elegyítő városközpontot.

Prutkay János, a versenyre felkészítő magyarországi bizottság elnöke kiemelte, idén tizenegy ország, Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Olaszország, Csehország, Németország, Hollandia, Anglia, Írország, Belgium és Magyarország „állt rajthoz” a megmérettetésen.
A zsűri a már említett szempontrendszer szerint pontoz, az a település, amely 65 százalék felett teljesít bronz, amely 75 százalék felett, az ezüst, míg a 85 százalék feletti pontszámot elért falvak és városok arany minősítést kapnak. A díjátadót szeptemberben Százhalombattán rendezik.
Forrás: www.beol.hu


