Az Avar Hotel Mátrafüred nyerte idén az Év Szállása verseny fődíját, a Turizmus Szakma Példaképe címmel Semsei Rudolfot és Flesch Tamást tüntették ki, az Év Turisztikai Települései pedig Gyula, Balatonfüred és Hévíz lettek a Szallas.hu versenyén.
2021. december 16-án, tavalyhoz hasonlóan online közvetítés keretében díjazták a hazai turizmus kiemelkedő képviselőit.
A fődíjat, az Év Szállása 2021 kitüntetést az Avar Hotel Mátrafüred****superior vihette haza.
„A Mátra legújabb gyöngyszemét, alig egy évvel a nyitása után 141 értékelése, 9,71-es átlaga és foglalóink szöveges értékelése juttatta a dobogó élére” – mondta Kiss Bernadett, a Szallas.hu tartalom- és eseménymarketing menedzsere.
A legjobb szállások mellett a turizmusszakma kiválóságait is kitüntették. Idén a zsűri két olyan turisztikai szakembert is ki tudott emelni, akik az iparág különböző szegmenseiben példát mutattak arra, hogy egy, a válságtól legerősebben sújtott területen hogyan lehet fennmaradni és kiemelkedőt alkotni.A gasztronómia területéről Semsei Rudolf, a szállodaiparból Flesch Tamás kapta a Turizmus Szakma Példaképe díjat.
„Semsei Rudolf a Bonus Party Service alapítója és ügyvezetője, a Budapest Party Service tulajdonosa és vezetője, és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke. A szakma egyik kiemelkedő alakja, aki a válságban sem felejtett el embernek maradni, előtte, alatta és utána is mindig maradt ideje a karitatív tevékenységekre” – mondta el a díjazottról Kiss Bernadett.
Flesch Tamás többek között a Continental Travel ügyvezetője, a Hotel Parlament résztulajdonos-ügyvezetője, a Hotel Palazzo Zichy résztulajdonos-ügyvezetője, a MABEUSZ alapító tagja, valamint 2017-től 2021-ig az MSZÉSZ elnöke volt. „Flesch Tamás saját erejéből épített fel és vezet egy cégcsoportot, emellett az egész szakmának példát mutatott munkából, alázatból és kiállásból a válság alatt” – tette hozzá a Szallas.hu menedzsere.
Gazdára találtak az Év Turisztikai Települése díjak is. Az első helyezett Gyula lett, a város, ahol közös nevezőre jut a wellness, a történelem és a kultúra. A dobogó második fokán Balatonfüred tündököl – a város nevéről a strandolás mellett az Anna-bálok, a Tagore sétány és a balatoni borok utánozhatatlan zamata jut azonnal eszünkbe. A harmadik helyezett pedig Hévíz lett, ahol a gyógyvizű tó, az aktív turisztikai lehetőségek és a gasztronómia is ideális körülményeket nyújt a kikapcsolódáshoz.

A verseny díjazottjainak teljes listája
Az Év Szállása 2021: Avar Hotel Mátrafüred **** +superior
A Turizmus Szakma Példaképe:
- Semsei Rudolf
- Flesch Tamás
Az Év Turisztikai Települése:
- Gyula
- Balatonfüred
- Hévíz
Minőségi díjak
4–5 csillagos hotel 70 szoba felett:
- Avar Hotel Mátrafüred **** +superior
- Hotel Kapitány Wellness Sümeg **** +superior
- Colosseum Hotel Mórahalom **** +superior
4–5 csillagos hotel 70 szoba alatt:
- Kastélyhotel Sasvár Resort Parádsasvár
- Ambra Hotel Budapest ****
- Hotel Bonvino Badacsony Badacsonytomaj ****
1–3 csillagos hotel:
- Hotel Harka Harkány **
- Hotel Adalbert Szent György Ház Esztergom ***
- Szinbád Hotel Pécs ***
Non hotel:
- Trika Apartman Sárvár
- Mecset Apartman Eger
- Szitakötő Panzió Fertőrákos
Szakmai díjak
4–5 csillagos hotel 70 szoba felett:
- Avar Hotel Mátrafüred **** +superior
- Hotel Európa Fit Hévíz ****
- Colosseum Hotel Mórahalom **** +superior
4–5 csillagos hotel 70 szoba alatt:
- Pangea Hotel Nyíregyháza
- SunGarden Wellness & Conference Hotel Siófok ****
- Sziget Hotel Nyíregyháza ****
1–3 csillagos hotel:
- Szinbád Hotel Pécs ***
- Hotel Gabriella Tapolca ***
- Hotel Harka Harkány **
Non hotel:
- Szitakötő Panzió Fertőrákos
- Villa Kála Vendégház Szentbékkálla
- Castellum Apartmanház Gyula
Az Év Turisztikai Attrakciója
Minőségi díjak:
- Nyíregyházi Állatkert
- Sárvári Gyógyfürdő
- Szigligeti Vár
Szakmai díjak:
- A Magyar Nyelv Múzeuma
- Várkert Bazár
- Nádasdy-kastély
Forrás: turizmus.com
2021.12.17.