
A fürdőváros a kényszerű leállás időszakában is mindent megtett azért, hogy előrelépjen: a Várfürdőben, a kiállítóhelyeken és a város számtalan szálláshelyén is felújításokkal, előrehozott karbantartási munkálatokkal készültek arra, hogy a lehető legjobb formánkban térhessenek vissza a pályára – írja közleményében a Gyulai Turisztikai NKft.
Miután intenzív párbeszédet folytattak a turisztikai szektor szereplőivel, az alábbi összeállítással adnak teljesebb képet arról, mivel várják a látogatót.
Május 30-án nyit a Várfürdő
A város legnagyobb turisztikai attrakciója, a Gyulai Várfürdő május 30-án nyit. A fürdő kényszerű leállása óta eltelt időszak hasznosan telt: számos felújítást, karbantartást végeztek el, és felkészültek arra is, hogy a kikapcsolódni vágyó vendégeket a megfelelő biztonsági intézkedések mellett fogadhassák.
Az óvintézkedések mellett fokozatosan bővítik szolgáltatásaik kínálatát, hogy ezt látogatóik minél biztonságosabb körülmények között élvezhessék.
A Gyulai Várfürdő a szükséges korlátozások mellett (május 30-tól) mindennap 9:00–18:00-ig tart nyitva.
Üzemelő medencék:
- Gyermek Víziparadicsom élményelemek nélkül
- Hullámmedence hullám nélkül
- Csúszdás medence csúszdákkal és vízi ösvénnyel
A medencék létszámkorlát biztosítása mellett üzemelhetnek. A vendégterek fertőtlenítése folyamatos, a közösségi terekben a kézfertőtlenítők a kijelölt helyeken a vendégek és a dolgozók számára folyamatosan rendelkezésre állnak.
Június 15-től üzemelő gyógyászati szolgáltatások:
- Reumatológiai rendelés
- Fizikoterápia
- Gyógymasszázs
- Gyógytorna
- Iszapkezelés
Az 50 m-es úszómedence felújítása után, várhatóan júniusban újra üzemelhet.
![]() |
A várban csak az udvar látogatható |
|
Kiállítóhelyek – csak kültéren!
Az érvényben lévő szabályozás miatt a gyulai múzeumok – lévén beltéri kiállítóhelyek – nyitási időpontja még bizonytalan.
A vár a Gyulai Várszínház új várszínpadának és nézőterének előre tervezett beépítése okán május 18–22. között zárva tart, május 23-tól azonban – az egyre nagyobb számban érkező szállásfoglalások miatt is – a várudvar látogatását már folyamatosan lehetővé teszik.
A vár szabadtéri részeire a belépést, valamint az óránkénti vártörténeti ismertetőt a szokásos belépő feléért biztosítják.
Biztonsági intézkedések:
- A kiállítótereket nem nyitják meg, csak a várudvar látogatható.
- Csoportokat nem fogadnak.
- Biztosítják a kártyás fizetés lehetőségét.
- Díjtalan vártörténeti ismertető tartanak 10.30-tól óránként, alkalmanként legfeljebb tíz látogatónak.
- A korlátokat óránként fertőtlenítik.
- A mosdókat 2 óránként fertőtlenítik.
- A torlódás elkerülése miatt a toronyba vezető lépcsőnél munkatársaik irányítják a forgalmat.
A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kávézója május 6. óta újra várja a vendégeket. A gyulai vár melletti Rondella Terasz tervezett nyitási időpontja: május 26. (kedd).
Pünkösdkor nyílnak a szálláshelyek
A Gyulai Turisztikai NKft. munkatársai 9 gyulai szállodát és 82 kisebb gyulai szálláshelyet kérdeztek meg a nyitással kapcsolatban. A szállodák tervezett nyitási időpontjai:
- Aqua Hotel Superior – pünkösdi hétvége
- Corvin Hotel Gyula – pünkösdi hétvége
- Corso Boutique Hotel – június eleje
- Elizabeth Hotel – július
- Hunguest Hotel Erkel – pünkösdi hétvége
- Hőforrás Hotel és Üdülőpark – június közepe
- Komló Hotel – nyitva
- Park Hotel Gyula – pünkösdi hétvége
- Wellness Hotel Gyula – július 1. (jelenleg felújítás zajlik)
A megkérdezett apartmanok közül 61 már fogad vendégeket, 9 további pedig kinyit a pünkösdi hétvégéig.
Városi programok
A Tourinform iroda május 29-én nyit. A városi garantált programok szintén május 29-től érhetők el.
A gyulai éttermek, cukrászdák és kávézók döntő többsége – köztük a város legismertebb cukrászdája, a Százéves is – a terasz mellett május 18-tól megnyitja a beltéri részeit is.
A városnéző kisvonatok közül a Thomas Kisvonat május 16-tól, a Gyulai Kisvonat a pünkösdi hétvégétől üzemel, a Ligetszépe Kisvárosi Sétakocsikázás júniusban kezdi meg a szolgáltatást, a Kincses Bringa – a korábbi években megszokott módon – június 12-től várja a vendégeket.
2020.05.26.
Forrás: www.turizmus.com