hu-ro-en

Gyulán maradhatnak a világháborúból fennmaradt bútordarabok

2014.10.01.

Alapos előkészítő munkának, illetve Kecskeméti Mihály helyi vállalkozó és a Gyulai Városbarátok Köre együttműködésének köszönhetően Gyulán maradnak a Stéberl család mintegy 100 éves bútorai — közölte a témával kapcsolatban megtartott hétfői sajtótájékoztatón Durkó Károly, a városbarátok elnöke, Dinya Imre, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnöke és Kecskeméti Mihály.

 

 

Kecskeméti Mihály elmondta, a különleges darabokat még 1916-ban készíttette a lánya esküvőjére Stéberl András az Egyesület Államokban. A bútorok eredetiek, kivételt csak a székek kárpitja képez.

 

Durkó Károly hangsúlyozta, a tengeren túlon ezek a darabok már ereklyének számítanak, az amerikai cég éppen ezért igyekezett visszavinni őket. A család egyébként valószínűleg ebédlőberendezésként használta a bútorokat a két világháború közötti időszakban.

 

 

butor-gyula-hirek-2.jpg

 

 

Durkó Károly arról is szólt, hogy hamarosan egy budapesti produkciós iroda dokumentumfilmet készít Stéberl András életéről, amelynek forgatásai Gyulán is zajlanak majd.

 

 

Forrás: www.beol.hu