hu-ro-en

Gyulán szállt fel a humorjárat, és kalandozott 80 percig a Föld körül

2015.05.05.

Kiss Ádám humorista különös utazásra invitálta az Erkel Ferenc Művelődési Központ közönségét

 

 

 

Van, kiknek utazni önmagában is élmény, míg másoknak pusztán a cél eléréséért vállalt szükséges kötelesség, ám egy humoristának minden bizonnyal megosztásra kínálkozó élményanyagok tömkelegét jelenti. Ilyenkor ugyanis nem csak kikapcsolódhat, de szinte észrevétlenül, szórakozva dolgozhat következő műsoranyagán.

 

 

 

kiss-adam-muvhaz-80-perc-alatt-a-fold-korul-01.jpg

 

 

 

Az utazás Kiss Ádám humorista életében is régóta kiemelt szerepet játszik, ráadásul mára a Dumaszínház is Európa-szerte szórakoztatja produkcióival a külföldre vetődött magyarokat. A poéngyáros azonban ha nem fellépés, akkor forgatás céljából is rendszeresen nyakába veszi a nagyvilágot. Így a „Dumatúra”, a YouTube csatornáján megosztott 12 részes „On Air Day Tour” – amiben saját szűrőjén át Erdélyt mutatta be –, valamint a „Juróp Tour” népszerűsége szinte már indokolta, hogy a nagyvilág által kínált élményanyagot ne csak filmen, hanem ezúttal a színpadon állva is megossza drága kis(s) közönségével.

 

Legújabb műsorának témáját a számos ország- és nép kultúrájába nyert betekintés szolgáltatta, és – nem titkoltan – olykor ő is maradandó nyomot hagyott az ott élők emlékezetében. Vagyis, ami Willy Fognak anno 80 napig tartott, azt ő bárhol-bármikor mindössze 80 perc alatt lezavarja, ugyanis a Corvin Dumaszínházban tavaly novemberétől látható műsorát az ország-, sőt, a nagyvilág bármely szegletébe örömmel elviszi.

 

 

kiss-adam-muvhaz-80-perc-alatt-a-fold-korul-02.jpg

 

 

Így Kiss Ádám kapitány és Benk Dénes légiutas-kísérő április 30-án a gyulaiakat repítette el 80 percre négy kontinensre. A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ teltházas színházterméből való felszállásra az igen jó munkát végző Benk Dénes készítette fel a nagyérdeműt, akit a műfaj rajongói előtt már évek óta szintén nem szükséges bemutatni. A Showder Klub című tévéműsor és a Godot Dumaszínház egyik állandó fellépőjeként kedvelt humorista szinte már állandó tettestársának mondható a „Nagy Dávid reciprokaként” is gyakran emlegetett „Ádámkának”, hisz a nagyvilágban tett közös kalandozásaik mellett a 2012-ben a boltok polcaira kerülő „Kiss Kiss Benk Benk” című könyvet is együtt alkották.

 

A gyulai színpadon is gyakran megforduló Kiss Ádám tíz éves pályafutása alatt klasszikussá nőtt poénjait mára kívülről fújja az ország. A Magyar Rádió 5. Humorfesztiváljának győztese azóta is folyamatosan megújulva, megállíthatatlanul szórakoztatja rajongóit, és reagál sajátos stílusában a világ történéseire. Ebben a műsorában sem történt másként, Ádám jött, látott és tőle megszokott módon mesélt, kommentárjai kíséretében mutatva be az utazásai során készített videókat, fotókat, hogy lássuk az ott lévő viszonyokhoz mérten, hol is tartunk mi, magyarok.

 

 

kiss-adam-muvhaz-80-perc-alatt-a-fold-korul-03.jpg

 

 

Amerika, Thaiföld, Hollandia, Olaszország, Nagy Britannia, Szlovénia, Svájc, Románia csak úgy ontotta számára a megosztani kívánt élményanyagot, mely látogatásokkor a bemutatott videókban Benk Dénes mellett olykor Felméri Péter és Janklovics Péter is fel-felbukkant, hol a londoni utcai forgatagban kandi kamerával készített felvételeken, hol egy Erdélyben haladó, stopposnak megálló kisbuszban vagy épp az esőáztatta zürichi utcákon.

 

Kiss Ádám mindeközben rendületlenül sztorizott, utasai informálása közben észrevétlenül szolgálva fel kísérőként tartalmat is a felhőtlen szórakozás mellé, így a földre szálláskor nem csak felszabadultabb, de élményekben csakugyan gazdagabb közönség hagyhatta el a jó hangulattal telített fedélzetet.

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu