Gyulán volt a különleges színdarab premierje

2014.12.04.

Díszelőadáson mutatták be november 27-én Vidnyánszky Attila új filmjét, A Szarvassá változott fiút a fővárosi Uránia Filmszínházban. Juhász Ferenc 1956-ban írt verse a rendezőt már egyetemista korában megihlette.

 

 

 

A film színpadi változatát 2003-ban a Gyulai Várszínházban mutatta be Vidnyánszky Attilarendezésével a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a két színház közös produkciójaként. A főszerepeket Törőcsik Mari és Trill Zsolt játszották.

 

 

eloadas-gyulai-varszinhaz-01.jpg

Fotó: Nemzeti Színház - Ilovszky Béla

 

 

A gyulai nagy sikerű premiert követően a Bárka Színházban és az ország több színpadán volt látható a darab, jelenleg a Nemzeti Színházban viszik színre – tájékoztatta a Gyulai HírlapotGedeon József színházigazgató.



A tervek szerint az új film a Gyulai Várszínházban is látható lesz a közeljövőben.

 

 

Forrás: www.gyulaivarszinhaz.hu

 

A visitgyula ajánlatai