Május 13-án a Viharsarokból indul a 47. Magyar Kerékpáros Körverseny útja.
Gyuláról Kétegyháza, majd Békéscsaba felé veszi az irányt a karaván, hogy aztán Doboz irányából térjen vissza a Nagy Rajt helyszínére. A mezőny két és fél kör után Békéscsabán ér célba. A 143 kilométeres, teljesen sík etapot a szél teheti igazán kaotikussá, de vélhetően a sprinterek harcolhatnak majd az idei Tour de Hongrie első sárga trikójáért.
Gyula első alkalommal ad otthont egy Tour de Hongrie szakasz rajtjának vagy befutójának. A történelmi fürdőváros és üdülőközpont egyik legismertebb látnivalója, a Gyulai Vár biztosíthat festői hátteret nemcsak a rajtnak, de május 12-én a csapatbemutatónak is. Az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László szülővárosában két gyorsasági részhajrára is sor kerül.

A kerékpársport szerelmeseit már 2026. május 12-én, a verseny előtti nulladik napon is várják: ekkor Gyulán csapatbemutatókon és kísérőprogramokon találkozhatnak a nemzetközi mezőny sztárjaival az érdeklődők.
Nagy Rajt: 2026. május 13. (szerda) 13:20, Gyulai Vár
Befutó: ~16:30, Békéscsaba, Bajza utca
A Tour de Hongrie második szakasza Szarvasról indul tovább. A többnapos megmérettetés Veszprémben zárul összesen 829 kilométer után. Az érdeklődők IDE kattintva végig tudják követni a teljes útvonalat.
További információkért látogasson el a verseny hivatalos gyulai oldalára.
Érdekességek a 47. Tour de Hongrie útvonaláról:
A 829 kilométeres össztáv során csaknem 5500 méternyi szintkülönbséget kell leküzdeniük a versenyzőknek.Az ötnapos verseny első három szakasza a sprintereknek kedvez. A negyedik szakasz a verseny királyetapja és az egyetlen hegyi befutó az útvonalban. A dombos ötödik etap a hullámzó terep, a nagy szintkülönbség és a sík befutó miatt kiszámíthatatlan végkifejlettel kecsegtet.Az útvonal összesen 70 települést és 7 vármegyét (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy, Baranya, Veszprém) érint.Összesen 15 gyorsasági részhajrá során gyűjthetnek a versenyzők pontokat és bónuszmásodperceket. A részhajrák során az első három áthaladó versenyző 3, 2 és 1 másodperces jóváírásban részesül.12 kategorizált emelkedő szerepel az idei útvonalban. Az egyetlen első kategóriás kaptató a pécsi befutó lesz – a Bárány út és Tótvázsony-Gella második,Tengelic-Szőlőhegy, Gödre, Zobákpuszta és Szentkirályszabadja pedig harmadik kategóriás besorolást kapott.
A 2026-os Tour de Hongrie a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Vuelta Sportiroda és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség által valósul meg, az Aktív Magyarország program és a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága jóvoltából.
Forrás: turizmus.com


