hu-ro-en

Három év alatt negyedmillió látogató a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban

2019.03.26.

negyed-millio-latogato-almasy-kastely-01.jpg

 

Március 21-én délután érkezett meg a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 250 ezredik látogatója. A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, osztálykiránduláson lévő pedagógusát dr. Görgényi Ernő polgármester és Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntötte.

 

A városvezető és az igazgató asszony mindenek előtt örökbelépővel lepte meg a 250 ezredik látogatót, aminek köszönhetően immár élete végéig biztosított számára a kastély térítésmentes megtekintése. A 12. „A” osztállyal kiránduláson részt vevő osztályfőnök ezen felül a Gyulai Várba, az Erkel Ferenc Emlékházba, a Ladics-házba és a Kohán Képtárba, valamint a Gyulai Várfürdő teljes területére szóló páros belépővel gazdagodott, továbbá a Gyulahús Kft. ajándékcsomagját vehette át.

 

– A gyulai kirándulás lehetőségét az egyik tanuló szülei vetették fel, akik lelkesen érveltek amellett, hogy a felújított Almásy-kastélyt és a várat mindenképpen érdemes megnézni – fogalmazott Felnagy Krisztián. A matematika-történelem szakos tanár hozzátette, legutóbb középiskolás diákként, szintén osztálykiránduláson járt itt és akkor is nagyon tetszett neki a város. – A háromnapos utazás jó kikapcsolódás, hat hét van még az érettségi vizsgák megkezdéséig, a kirándulást követően ismét a tanulásé lesz a főszerep – mondta.


negyed-millio-latogato-almasy-kastely-02.jpg

 

– A vidéki múzeumok, kiállítóhelyek között rendkívül magasnak tekinthető a gyulai Almásy-kastély látogatószáma – emelte ki dr. Görgényi Ernő. A polgármester ismertette, nemrégiben ünnepelték a látogatóközpont megnyitásának harmadik évfordulóját, a vendégek száma évről-évre nő. A kiállítóhely, az állandó tárlat és az épületegyüttes műemléki rekonstrukciója az eltelt időszakban számos elismerést kapott. Azonban mégiscsak a látogatói elismerések a legfontosabbak, melyek megtalálhatók a vendégkönyvben, valamint a kastély közösségi felületein, másrészt pedig a konkrét látogatószám, ami igazán meghatározó – hangsúlyozta a városvezető.

 

Dr. Görgényi Ernő ismertette, számára mindig az a legszebb élmény, amikor azt látja, hogy az ide érkező gyerekek, fiatalok nem unott arccal sétálnak a kiállítótérben, hanem önfeledt hangulatban lépnek egyik installációtól a másikhoz, s közben lelkesedés és őszinte érdeklődés látszik rajtuk. – A 250 ezer látogató azt jelenti, hogy az eltelt három évben minden nap, mintha hétfőnként is nyitva lettünk volna, naponta átlagosan 228 látogató érkezett volna a kastélyba – fogalmazott Dombi Ildikó.

 

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója kifejezte, nagy büszkeség és remek eredmény ez, ami országos viszonylatban is elismerésre méltó. A látogatószám 2018-ban már meghaladta a 80 ezret, és az a leginkább örömteli momentum, hogy egyre többen váltanak „4 az 1-ben” belépőjegyet, amivel a kastély állandó- és időszaki tárlata, a kilátó és a vár kiállítása is megtekinthető.

 

Ráadásul, a vonatkozó kormányrendelet alapján a Gyulai Várba kiránduló iskolás csoportok részére a vonatos utazás díjtalanul valósítható meg – tette hozzá végül.

 

Forrás: www.gyulakult.hu