Három fürdővárosi cég kapott Magyar Brands-díjat

2014.11.11.

Három gyulai cég, a Gyulahús Kft., a Gyulai Várfürdő Kft. és a Dürer Nyomda vezetője vehette át hétfőn kora délután a Magyar Brands-díjat a fürdővárosi polgármesteri hivatalban. Az elismeréssel minden évben olyan hazai márkákat díjaznak, amelyek termékei, szolgáltatásai a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt olyan értékeket képviselnek, melyek a vásárlók számára a megbízhatóságot és a minőséget tanúsítják.

 

 

 

— Örömteli, hogy ismét több gyulai cég érdemelte ki a MagyarBrands-díjat — vezette be az átadással kapcsolatos sajtótájékoztatót Alt Norbert. Gyula város alpolgármestere elmondta, a társaságok a mindennapokban is sokat tesznek hozzá a település életéhez, jelentős foglalkoztatónak és adófizetőnek számítanak. Emellett a város jó hírnevét is öregbítik és erősítik tevékenységükkel.

 

 

 

superbrands-dijak-gyula-01.jpg

 

 

 

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, sokat jelent számukra, hogy újra előkelő helyen végeztek a MagyarBrands Fogyasztói Márkák toplistáján. — Eddig is a minőségi termékgyártásra törekedtünk, és ezentúl is ezt fogjuk tenni, hiszen legfőbb célunk, hogy fokozzuk a fogyasztói elégedettséget — tette hozzá Daka Zsolt.

 

Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója úgy vélekedett, a jó hírnév megszerzése és megőrzése egyaránt komoly feladat.
— A MagyarBrands-díj visszaigazolása annak a munkának, ami a Várfürdőben zajlik — ecsetelte Boros László Attila. — Az elmúlt időszakban több kisebb léptékű fejlesztést is végrehajtottunk munkatársainkkal, követtük a trendeket. Emellett elkészült mintegy 2,4 milliárdos beruházással a Gyulai Várfürdő fedett családi élményfürdője, az AquaPalota, ami szintén növelte a létesítmény ismertségét.

 

A MagyarBrands Fogyasztói Márkák Toplistáján egyébként a Gyulai márka a negyedik helyen végzett, míg a Gyulai Várfürdő a huszonnyolcadik lett.
Kovács János, a Dürer Nyomda ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy cégük teljes egészében magyar cég, magyar tulajdonosi háttérrel.

 

— Bár a nyomdaiparban nagy a verseny, társaságunk sikerrel veszi az akadályokat — fogalmazott Kovács János.

 

A Dürer Nyomda munkáját is számos elismeréssel jutalmazták már az elmúlt években, egyebek mellett Pro Typographia és az Év Zöld Nyomdája díjat is kiérdemelték. — Büszkék vagyunk arra, hogy folytathatjuk a Békés megyei nyomdaipari tradíciókat — fogalmazott a Dürer Nyomda ügyvezető igazgatója.

 

 

 

A többségnek fontos a magyar termékek vásárlása

 

A díjakat hétfőn a MagyarBrands képviseletében Otto Krisztina, a United Publishers Hungary Kft. ügyvezető igazgatója adta át a három díjazottak társaságnak.

A cégvezető elmondta, felmérésük szerint a magyar fogyasztók 90 százaléka fontosnak tartja, hogy magyar terméket vásároljon. Több mint 70 százalék számára lényeges, hogy a termék magyar alapanyagokból készüljön, és több mint 50 százaléknak hangsúlyos szempont, hogy azok magyar munkaerőt foglalkoztassanak.

Idén egyébként ötödik alkalommal díjazták a MagyarBrands elismeréssel azokat a magyar vonatkozású márkákat, amelyek a hazai vállalkozások méltó képviselői lehetnek ország határon belül és a határokon túl. A díjazott márkákhoz kapcsolt értékek olyan kézzel fogható előnyt jelentenek, amely növelhetik azok népszerűségét.


Az elismerés odaítélése egyrészt pontosan számszerűsíthető kritériumok — tradíció, tulajdon, menedzsment, foglalkoztatás — alapján történik, amelyet a szakmai elbírálás és a GfK Piackutató Intézet által végzett fogyasztói kutatás egészíti ki.

 

Forrás: www.beol.hu

 

A visitgyula ajánlatai