![GYHRCSD0003.jpg](/media/thumbs/gy/hr/cs/gyhrcsd0003jpg-d25a3908-3360293.jpg)
Az üzlet kibővült alapterülettel és új szolgáltatással is várja a vásárlókat
A csaknem öt hónapon át tartó felújítási munkálatok után november 19-én újra kinyit a belvárosi Reál szupermarket. Az üzletet november 18-án mutatták be a sajtó képviselőinek, a bejáráson Görgényi Ernő polgármester
és Csige Gábor jegyző is jelen volt.
Tyetyák Magdolna, az Élésker Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, hosszú előkészítés előzte meg a munkálatokat. Az átalakítás terve 2016-ban fogalmazódott meg bennük, ezután egyeztetni kellett a gyulai városvezetéssel, hiszen a közterület kárára tudták bővíteni az alapterületet.
![GYHRCSD0012.jpg](/media/thumbs/gy/hr/cs/gyhrcsd0012jpg-d25a3908-3360307.jpg)
Kifejtette: az engedélyes tervek 2019-ben készültek el, de a kivitelezési munkálatok a koronavírus-járvány miatt csak idén júniusban kezdődtek el.
Az építési munkálatok két héttel ezelőtt fejeződtek be, az elmúlt héten kezdték el az árufeltöltést, november 19-én pedig a vásárlók előtt is megnyitják a kapukat.
Az ügyvezető hozzátette: komfortos és tágas eladóteret alakítottak ki az üzletben, amely korábban már szűkösnek bizonyult.
A felújítások előtt is működött büfé a szupermarketben, ahol süteményt vagy kávét vehettek a vásárlók, ez most egy melegkonyhás szolgáltatással bővül ki. A jelenlegi szabályok értelmében csak elvitelre lehet ételt vásárolni az üzletben, de a későbbiekben a helyben fogyasztás lehetőségét is szeretnék biztosítani a vevőknek.
Tyetyák Magdolna hangsúlyozta: remélik, hogy a vásárlók száma és a bevételek is növekedni fognak a beruházásnak köszönhetően.
![GYHRCSD0027.jpg](/media/thumbs/gy/hr/cs/gyhrcsd0027jpg-d25a3908-3360321.jpg)
Forrás: gyulaihirlap.hu
2020.11.18.