Tizenegy előadással várják az érdeklődőket
Idén is elindul a Múzeumi Szabadegyetem – jelentette be Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője és Sáfár Gyula, az MNL Békés Vármegyei Levéltárának igazgatója szeptember 23-án az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában.
Liska András elmondta: az eddigiektől eltérően két intézmény, az Erkel Ferenc Múzeum és az MNL Békés Vármegyei Levéltára közösen rendezik meg a szabadegyetemet.
Hozzátette: amikor 2022-ben elindították a programsorozatot, az volt a céljuk, hogy a helyi érdeklődők számára bemutassák a múzeumi gyűjteményeket és a kutatómunkák eredményeit. Az ötletet az adta, hogy a fürdővárosi kiállítóhelyeken viszonylag kevés gyulai fordul meg, ezért szerették volna felkelteni az érdeklődésüket.
A szakmai vezető aláhúzta: az előadások során mindig bemutattak egy-egy tárgyat a múzeum gyűjteményéből, gyakorlatilag minikiállításokkal várták a hallgatókat.
Liska András kifejtette: a 2024–25-ös évadban tizenegy ingyenes előadássál várják az érdeklődőket minden hónap utolsó szerdáján a Stefánia-szárnyban, szeptembertől egészen májusig. Az elmúlt szezon sikerességét jelzi, hogy minden előadáson 80-90 érdeklődő vett részt.
Sáfár Gyula hangsúlyozta: számos levéltári dolgozó foglalkozik történettudományi kutatással, ezért fontosnak tartotta, hogy ők is bemutathassák az eredményeiket.
Az első előadást szeptember 25-én, szerdán 17 órától tartják, Németh Csaba történész fogja bemutatni a Maróti család második generációjának történetét.
Forrás: gyulaihirlap.hu