A Körösvölgyi Sokadalommal és a Mestermunka című néptáncszínházi előadással már megkezdődött a Gyulai Várszínház hatvanharmadik nyári évada.
A programok igazából július harmadikától indulnak be.
Elek Tibor úgy fogalmazott, A feleség negyvennél kezdődik című produkciót azért nem ajánlja, mert már korábban elfogyott rá az összes jegy. Felhívta viszont a figyelmet a vasárnapi produkcióra, mely nemcsak érdekesnek ígérkezik, hanem helyi szereplők is közreműködnek benne.
A Gyulai Várszínház programjai idén egészen augusztus tizennyolcadikáig tartanak, az előttünk álló hetekben valamennyi korosztály számára kínálnak hol tartalmasabb, hol könnyedebb kikapcsolódást.
Forrás: gyulatelevizio.hu


