hu-ro-en

Játékos versengéssel zárult a gyulai könyvtár művelődéstörténeti vetélkedősorozata

2014.10.25.

A sorozat utolsó állomásán tizennégy csapat mérkőzött meg egymással a Vigadóban.

 

 

A Mindenütt jó, de a legjobb Gyula című játékos versengéssel zárult a Mogyoróssy János Városi Könyvtár négyállomásos művelődéstörténeti vetélkedősorozata október 18-án a Vigadóban. A bibliotéka a Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése projekt részeként a tavaszi időszakban rajzpályázatot és városismertető reklámfilmpályázatot, néhány hete pedig geocaching vetélkedőt szervezett.

 

 

jatekos-csapatvetelkedo-gyulan-01.jpg

 

 

A sorozat utolsó állomásán 14 csapat mérkőzött meg egymással a Vigadóban. A kétórás önfeledt játék alatt összesen nyolc feladatot kellett megoldani a nevezőknek. A vetélkedés során a helyismereten és műveltségen kívül szükség volt a játékosok ügyességére és  figyelmére is: volt puzzle-játék, képhibakereső, tippelős játék, activity, totó, horgászat és zenefelismerés is, valamint kiderült az is, hogy felismerik-e a versenyzők a gyulai kolbász ízét.

 

A vetélkedő csapatokat szakértő zsűri – Teleki-Szávai Krisztina, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gyulai tankerületének megbízott vezetője, dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója, zsűrielnök és dr. Németh Csaba történész, muzeológus bírálta. A műsort Tóth Kata vezette s felügyelte.

 

 

jatekos-csapatvetelkedo-gyulan-02.jpg

 

 

A Törökzugi Óvoda növendékeinek és pedagógusainak műsora nyitotta meg a játékos délutánt, majd Dézsi János könyvtárigazgató köszöntötte a vendégeit, és ismertette vetélkedősorozat állomásait. A program során megtekinthetők voltak az óvodás rajzpályázat és reklámfilmpályázat díjazott alkotásai, illetve szórakoztató, zenés programelemek is társultak a vendéglátás mellé.

 

A versengés legjobbjainak természetesen nyeremények is dukáltak. A Gyulai Hírlapnak Dézsi János elmondta, a győztes csapat személyenként ötezer forint értékű vacsorára jogosult a közelmúltban magas rangú minősítést kapott Patrióta vendéglőben, a második csapat tagjai négyezer forint értékű könyvutalványt nyertek, harmadik helyezést elért csapattagok pedig fejenként 3000 forintot költhetnek el a Skorpió pizzériában.

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu

 

A visitgyula ajánlatai