hu-ro-en

Július 1-jétől emelkedik az alkalmi munka közterhe az turizmusban is

2022.06.06.

A következő hónaptól gyakorlatilag megduplázódik az egyszerűsített foglalkoztatásra kivetetett közteher, ami újabb stratégiaváltásra kényszeríti a vendéglátást.

Az elmúlt napokban rengeteg szó esett a médiában a magyar kormány által létrehozott rezsivédelmi és honvédelmi alapokról, amelyek lényege, hogy ezek forrását extraprofit-különadókból biztosítsák.

Az állam évi 800 milliárd forint árbevételt tervez ezekből a különadókból, amelyek az idegenforgalmat, vendéglátást sem kerülik el. Már tudni lehet, hogy július 1-jétől drágul a munkáltatók számára az alkalmi munkások foglalkoztatása: idénymunka esetén a munkáltató az eddig 500 forint/nap helyett 1000 forintot, alkalmi munka esetén pedig az eddigi 1000 helyett 2000 forint extraprofitadót kell befizessen az államkasszába.

pincerno_123rf.jpg

„Nagy csodák azért nincsenek, az eddigi 500 forint sem volt sok, a megemelt közterhet pedig muszáj lesz kigazdálkodni” – mondta a Turizmus.com-nak Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetsége elnöke. Aztán magyarázatként hozzátette, hogy mivel megugrottak az energiaárak, élelmiszerárak, továbbá az egyéb működtetési és bérköltségek, a drágulások megjelennek az árakban is. „Nincs mit tenni, a kialakult helyzetet a szolgáltatónak, de a vendégnek is le kell nyelnie.”

Rádóczy Andrea, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Balatoni régiójának vezetője szerint ebben a helyzetben érdemes átgondolni, átszervezni az üzemeltetési feladatokat és nem feltétlen alkalmi munkavállalással megoldani a várható keresleti igények kielégítését.

„A költségek megugrására már néhány hete áremeléssel kellett válaszolnunk, ez az egyedüli mód a megnövekedett terhek kompenzálására” – magyarázta, hozzátéve, hogy a közterhek megemelése „nem jókor jött, hisz a vendéglátásban extrém munkaerőhiány lépett fel, amit naponta vagyunk kénytelenek átgondolni."

Az egyszerűsített foglalkoztatást természetesen be kell jelenteni az adóhivatalnak ügyfélszolgálati telefonszámon, interneten a 20T1042E nyomtatványon, vagy az EFO okostelefon applikáción keresztül. A felmerülő közterheket minden hónap 12. napjáig kell befizetni a NAV-nak. Az alkalmi munkaviszony nem haladhatja meg az évi 120 napot, de így is több százezer munkavállaló él ezzel a lehetőséggel.

Forrás: turizmus.com | Fotó: 123rf.com

2022.06.14.