hu-ro-en

Július kilencedikétől telt házzal nyit az Erkel hotel

2023.05.17.


Két hetes üzemszünet van jelenleg Gyula legnagyobb szálláshelyén


A Munkácsy szárny teljes felújításakor felmerültek olyan munkálatok, melyek érintik a közműveket. A cégcsoportnál országos szinten egy márkanév megújítás történik, ennek a jelenlegi állomása a gyulai Erkel. Számtalan olyan munkálatot végeztek, mely ezzel kapcsolatos. Megújult a lobbi és recepciós pult kinézete, emellett az összes logót és márkanevet érintő feliratot is lecserélték. Az egyik nagyobb volumenű újulás az étterem bővülése. Boros Zoltán kiemelte, minimális beavatkozással sikerült egy panorámaéttermet létrehozniuk, melynek a befogadóképessége 400-ról 500 főre bővült.

A Munkácsy szárnyban összesen 122 szoba újul meg teljesen. Lényeges eleme a beruházásnak, hogy az eddig három csillagos besorolást négyre emelik. Így Magyarország egyik legnagyobb wellness szállodájává lép elő az Erkel a 308 szobás, négycsillagos besorolással. Boros Zoltán kiemelte, az eredeti ütemterv előtt megnyílhat a vendégek számára az új szárny. A tervek szerint július elsejétől a szálloda teljes kapacitással üzemel, július kilencedikétől pedig egy nagy volumenű sportesemény lesz a térségben, melyre hivatalos szállásként telt házzal várják a röplabdásokat.

Boros Zoltán kiemelte, a koronavírus-járvány utolsó időszakában rengeteg vendég megtapasztalta a hazai turizmus megújult színvonalát. Azóta visszatért a külföldi desztinációk népszerűsége, de sokan egy második nyaralásnak, vagy akár elsőszámú döntésnek belföldi szállodákat választanak.

A szálloda fő küldő piaca belföld, a vendégek 85-90 százaléka nagyobb városokból érkezik Gyulára. Közülük 30-40 százalék Budapestről látogat a fürdővárosba. A külföldi vendégek aránya évről-évre növekszik, ők többségében Romániából érkeznek, az első számú küldő település pedig Bukarest.

Forrás: gyulatelevizio.hu