Újabb információ jött arról, miként halad a volt kötőipari vállalat épületének átalakítása.
Magas minőségű lakásokat építenek Gyulán, a volt kötőipari vállalat épületében – tájékoztatott bő egy évvel ezelőtt Facebook-oldalán dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.
A volt kötőipari vállalat épületében lakások lesznek
A városvezető most újabb hírt adott a beruházásról. – Már a Kossuth utca felől is látszik az átépítés, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan újul majd meg az utca egyetlen, még lepusztult ipari ingatlana, a volt kötőipari vállalat épülete – emelte ki Facebook-oldalán dr. Görgényi Ernő. Mint hozzátette, a tervek szerint az új tulajdonos magas minőségű lakásokat fog kialakítani az egykori gyárépületben, és a projekt egyik jelentős eleme lesz az összeköttetés megteremtése a Kossuth Lajos utca és az Élővíz-csatorna partja között.
A belváros arculata szempontjából is fontos
A kérdésről augusztusi, rendkívüli ülésén is tárgyalt a képviselő-testület. A testület akkor módosította a helyi építési szabályzat (HÉSZ) több pontját.
– Ezek között szerepelnek olyan döntések, amelyekkel segítjük az egykori Kötőipari Vállalat tömbjének felújítását. Egy gyulai vállalkozó saját beruházása során lakásokat kíván kialakítani az épületben. A belváros arculata szempontjából nagyon fontos, hogy végre megújul ez az eddig elhanyagolt épület is, és új lakásokra is szükség van – tette hozzá dr. Görgényi Ernő.
Forrás: beol.hu