hu-ro-en

Kiemelkedik ez a helyszín az állomásmegújítási programban

2025.08.07.

Több mint harminc vasútállomás újul meg a közeljövőben – jelentette be Facebook-videójában Hegyi Zsolt. A MÁV-csoport vezérigazgatója az állomásmegújítási program kapcsán úgy fogalmazott, talán az összes munka közül kiemelkedik az egyik Békés vármegyei helyszín.

Hegyi Zsolt elmondta, Lázár János építési és közlekedési miniszter döntése alapján a MÁV országos állomásmegújítási programot hirdet összesen több mint 30 helyszínen. Mint kifejtette, ezek nem az ország legforgalmasabb vasútállomásai, hanem olyan vasútállomások, amelyek a saját térségükben kiemelkedő forgalmat bonyolítanak le.


Állomásmegújítási program: több mint harminc helyszínen

– A Magyar Falu Program részeként tizenegy helyszínen vadonatúj hűtött-fűtött utasváró létesül – részletezte. – Ezek olyan helyek, ahol vagy eddig semmilyen épület nem volt, vagy az annyira rossz állapotú volt, hogy már el is kellett bontani. Tizenkilenc helyszínen a meglévő felvételi épületet újítják fel. Itt megújulnak az utasforgalmi terek, hűtött-fűtött váróterem létesül, felújítják a mosdót, az épület homlokzatát, és általában rendbe teszik az épület környezetét is. Ahol vannak, ott megújulnak a peronra vezető aluljárók és lépcsők is.


A gyulai beruházás kiemelkedik, az alföldi fürdőváros kapuja lesz

Hegyi Zsolt hangsúlyozta, talán az összes munka közül kiemelkedik Gyula felvételi épületének felújítása. Az eredeti történelmi arculatában megújított felvételi épület méltó lesz az alföldi fürdőváros kapuja címre is. Mint mondta, fontos, hogy megújítsák a pályát és a járműveket, de a vasúti szolgáltatás színvonalához a vasútállomások is hozzátartoznak, és 2025-ben és 2026-ban itt már előre tudnak lépni. Ez a munka Leányváron és a Esztergom-Kertvárosban már meg is kezdődött.


Mi valósulhat meg Gyulán?

Egy korábbi cikkünkben a Magyar Építők beszámolója alapján írtunk arról, hogy várhatón milyen munkálatok készülhetnek el Gyulán, a gyulai vasútállomáson.

A magyarepitok.hu az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent információk alapján vette górcső alá, hogy milyen fejlesztési elemek valósulnak meg a beruházás során.

Megtörténhet a felvételi épület épületszerkezeti és funkcionális megújítása;az energetikai előírásoknak megfelelő külső határoló szerkezeteket alakítanak ki, homlokzati megjelenést alakítanak ki, visszaállítják az eredeti tömeg és tetőformát,az épületen belül a vasútüzemi és utasforgalmi funkciókat határozottan és egyértelműen elkülönítik,az utasforgalmi terekkel összefüggő utastájékoztatási (hangos, írásos, dinamikus, nyomtatott, piktogram) rendszert építenek ki.

A szakportál kitért arra is, hogy a kivitelezéssel érintett épület bruttó szintterülete 999,47 négyzetméter, amibe a pince, a földszint és az emelet is beletartozik, a környezetrendezés további 710 négyzetméteren valósul meg.


A monarchia korabeli magastető jelenhet meg

Ahogy dr. Görgényi Ernő polgármester is kitért rá, a kiírásban szerepel a homlokzati megjelenés kialakítása az eredeti tömeg és tetőforma visszaállítása. Ezalatt az eredeti alatt a monarchia korabeli magastetőt és az akkori homlokzatot kell érteni. Az épület tengelye visszakerül a Béke sugárúti tengelyre. A jelenleg használaton kívüli várók helyén, az épület keleti részén pénztárblokk lesz. A peron felől fog nyílni egy másik, nagyobb, bérbe adható helyiség is.

Az üzemi területek nagy része, így az állomásfőnöki iroda és a távközlési helyiség is a helyén marad. A forgalmi szolgálat részére pedig öltözőt és zuhanyzót, WC-t és teakonyhát is kialakítanak az épületi nyugati részében.

Hegyi Zsolt szólt az állomásmegújítási program részleteiről.

Forrás: beol.hu