hu-ro-en

Kirándul Gyula

2017.11.14.

gyula-kirandul-01.jpg

 

Népszerű az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. nemrég indult, Gyula kirándul elnevezésű programja, amelynek keretében négy környékbeli település általános iskolájában mutatják be a fürdővárosi kiállítóhelyeket – hangsúlyozta lapunk megkeresésére Fábián Tamás kommunikációs vezető.

 

A szakember elmondta: a cég munkatársai novemberben Kötegyánban, Geszten, Sarkadkeresztúron és Lökösházán tartanak interaktív előadásokat. A gyerekeknek Cseresznyés János és Kovács Anett történészek, Nagy Adrienn néprajzos, muzeológus, valamint Kukla Ildikó múzeumpedagógus, rendezvényszervező beszél az Almásy-kastélyról, a várról, az Erkel-emlékházról, a Ladics-házról és a Kohán Képtárról.

 

Fábián Tamás rámutatott: a kezdeményezés célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a gyulai kiállítóhelyekre és az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. múzeumpedagógiai programjaira. Kiemelte, a fürdőváros kiváló helyszíne lehet az osztálykirándulásoknak, erre is szeretnék felhívni a figyelmet. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a diákok nyár óta díjmentesen utazhatnak vasúton a gyulai várhoz.

 

 

gyula-kirandul-02.jpg

 

 

A gyerekek körében nagy volt az érdeklődés az Árpád-kori és a 16. századi fegyvermásolatok, valamint a legyezőnyelv iránt – számolt be az eddigi tapasztalatokról a kommunikációs vezető. Mint megtudtuk, a rendhagyó órákon a diákok megszagolhatták a dualizmus kori Magyarország népszerű parfümjét, a Nemzeti illatot, magukra ölthették a vár és a kastély jelmezeit, valamint kipróbálhatták, hogyan lehet lúdtollal írni.  

 

A szakember kifejtette, a program várhatóan tovább folytatódik, hiszen több iskola is érdeklődött iránta, egyebek mellett a Békéscsabáról jelezték, hogy szívesen látnák a fürdővárosi kiállítóhelyek működtetéséért felelős cég munkatársait.

 

Forrás: www.gyulakult.hu
Fotók: Incze László