hu-ro-en

Kölcsey Szabolcs és Varga Ádám lágy húrokat pengetett a gyulai várkertben

2014.09.04.
A békéscsabai duó pop-, blues- és countrynóták feldolgozásaival szórakoztatott a Rondella terasz színpadán.



A Rondella terasz vendégeinek és előadóinak – az idei nyár szeszélyes időjárása miatt – sajnos számos esőzésben és viharban volt része ebben a szezonban. Az ősz hűvös szele, és az „orrfagyasztó” őszies esték is hamarabb érkeztek meg idén, mint azelőtt bármikor. Nem volt hát meglepő, hogy augusztus 28-án este a Rondella vendégei meleg kabátokba burkolózva érkeztek Kölcsey Szabolcs és Varga Ádám koncertjére, hogy a cidrit elfeledve szórakozhassanak a vár melletti szórakozóhely teraszán.

 

 

kolcsey-szabolcs-varga-adam-koncert-rondella-terasz-01.jpg

 

 

Kölcsey Szabolcs (gitár, ének) és Varga Ádám (ének, gitár) duója Békéscsabáról érkezett Gyulára. A formáció 2010 ősze óta létezik, ám a fiúk korábban más bandákban is pengették már együtt a húrokat. Produkciójukban két gitár és két énekhang változatos együttmozgásának lehettünk fültanúi. Az ifjú zenészek bizonyos dalokat duettben adtak elő, ám leginkább a főénekes-vokalista felállás jellemezte koncertjüket, mely során a srácok egymást váltogatva töltötték be az énekesszerepeket. Varga Ádám, lévén a BéKSZI Trefort Ágoston Fiúkórusának tagja, főként énekhangjával próbálta elkápráztatni a közönséget. Kölcsey Szabolcs, könnyűzenei tanulmányaiból és több éves gitárgyakorlatából kifolyólag, elsősorban a húrokon mutatványozva, virtuóz szólóival szórakoztatta a hallgatóságot - sőt a produkciót színesítvén, néhány dal erejéig egy igazi öthúros bendzsón kísérte zenésztársát.

 

 

kolcsey-szabolcs-varga-adam-koncert-rondella-terasz-02.jpg

 

 

Előadásukban főként popnóták feldolgozásait hallhattuk, de blues- és countrydalok is felcsendültek bő egyórás koncertjük alatt. A békéscsabai énekes-gitáros duó tagjai az est folyamán olyan világhírű előadókat idéztek meg, mint John Mayer, Herbie Hancock, John Denver, és Simon & Garfunkel, de a Békés megyei Borsodi Blue Early Morning Light című szerzeménye is terítékre került.

 

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu