hu-ro-en

Turizmus világnapja - Gyula - Szakmai Konferencia

2023.09.14.
saveTheDate-banner


TURIZMUS VILÁGNAPJA – GYULA

2023. szeptember 27.

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, Stefánia-szárny


A Turizmus Világnapján az aktivitások célja az, hogy az adott napon beszéljünk a turizmus jelentőségéről. Ebből az alkalomból még inkább kiemelt figyelmet érdemelnek a vendégek, és egyúttal az is fontos, hogy megtapasztalják a település kiemelkedő vendégszeretetét. A jeles nap kiváló lehetőség arra, hogy a turisztikai szolgáltatókat összefogjuk, a helyi lakosságot megszólítsuk, utazásra ösztönözzük, vagy saját településük megismerésére bíztassuk őket.

Ebből az alkalomból szervezzük szakmai konferenciánkat, melynek célja, hogy a gyulai turisztikai szolgáltatóknak nagyobb rálátást biztosítsunk a helyi turizmus működésére, szervezeti hátterére, az aktualitásokra és célkitűzésekre. Remek lehetőség arra is, hogy a szállásadók, vendéglátóhelyek üzemeltetői és a programszolgáltatók közelebb kerüljenek egymáshoz, és kötetlen beszélgetések során kialakítsák, erősítsék kapcsolati hálójukat. Az esemény sajtónyilvános.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, Stefánia-szárny



SZAKMAI PROGRAMTERV


9:00 Regisztráció

9:30 Megnyitó: a turizmus jelentősége gyulán, 2024. évi önkormányzati tervek, prioritások
Dr. Görgényi Ernő polgármester

9:45 A Gyulai TDM-szervezet jelenlegi felépítése, működése, 2024. évi célkitűzések
Gyulai Turisztikai Nkft. – Komoróczki Aliz ügyvezető

10:00 Integrált városi marketingtevékenység bemutatása, kiértékelése
Gyulai Turisztikai Nkft. – Onofer Eszter marketingmenedzser

10:20 Felmérés a gyulai turisztikai szolgáltatók körében 2023 – kutatás céljainak bemutatása
Gyulai Idegenforgalmi Egyesület

10:40 Kávészünet

11:00 Vendégelégedettség-mérés eredményei a 2023. évi turisztikai főszezonban
Gyulai Tursztikai Nkft. – Petróczki Gábor kutatással megbízott munkatárs

11:20 XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra Gyulán, 2024.05.9–12.
Szervezőbizottság

11:40 Gasztrokulturális értékeink
Fabulya Attila, a Gyulai Pálinka Manufaktúra kóstolóház-vezetője

12:00 Szendvicsebéd – helyi kézműves termékek felhasználásával készített ételek


14:00 Délutáni, választható programok:

14:00 – 16:00 óra
Tematikus városi séták szolgáltatói szemszögből – Mit ajánljak vendégemnek? Milyen érdekességekre, szolgáltatásokra hívjam fel a figyelmét?
Vezeti: Péli Tibor, a gyulai Tourinform iroda munkatársa
Indulás: kastély elől

14:00 óra – 15:00 óra
Várfürdőbejárás szolgáltatói szemszögből. - Mire kell felhívjam a vendégeim figyelmét? Megvalósult fejlesztések, fejlesztési irányok, tapasztalatok az új Vízi gyermekparadicsommal kapcsolatosan
Vezeti: Kun Miklós ügyvezető igazgató

14:00 – 16:00 óra
Várbejárás szolgáltatói szemszögből - Mire kell felhívjam a vendégem figyelmét? Nyitvatartási rendszer, jegyvásárlási lehetőségek, kombinált jegyek, szabadulószoba, egyéb lehetőségek

14:00 – 16:00 óra
Kastélybejárás szolgáltatói szemszögből – Mire kell felhívjam a vendégem figyelmét? Nyitvatartási rendszer, jegyvásárlási lehetőségek, kombinált jegyek, szabadulószoba, egyéb lehetőségek

14:00 – 15:00 óra
Gasztroséta – Az év vendéglátóhelye – Gyula díj szakmai koncepciójának bemutatása
Beszélgetés a gyulai vendéglátás aktuális kérdéseiről
Vezeti: Fabulya Attila, a Gyulai Pálinka Manufaktúra kóstolóház-vezetője, a szakmai verseny szervezésére felkért partner

15:00 – 16:00 óra
Szálláshelyek vízgazdálkodásának, csökkentése és a turisztikai desztináció vízháztartásának megőrzése – Gyula város települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése III. ütem elnevezésű, TOP-2.1.3-16-BS1-2021-00044. azonosítószámú projekt keretében. Előadó: Mádai Éva tervezőmérnök


A konferencia ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát, kérjük ezen a regisztrációs felületen szíveskedjen jelezni legkésőbb 2023. szeptember 25-én 16 óráig.

Szeretettel várjuk konferenciánkra!

Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és Gyulai Tourinform iroda