hu-ro-en

Korszerű LED-es kijelző mutatja a mérkőzések eredményeit a városi tornacsarnokban

2015.02.18.

A kijelzőt a gyulai önkormányzat segítségével a kosárlabda társasági adós pályázat keretéből finanszírozták

 

 

 

 

Ezentúl korszerű LED-es kijelző mutatja a mérkőzések eredményeit a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A 4x2 méteres kijelző felszerelése 3 millió 255 forintba került, amit a kosárlabda társasági adós pályázat keretéből finanszíroztak. Gyula Város Önkormányzata 1 millió 71 ezer forint önerőt biztosított a fejlesztéshez. A pénzből, 261 ezer forint értékben kültéri, mobil kosárlabdapalánkot is sikerült vásárolni.

 

A Gyulai Hírlapnak Felföldi Sándor, a Gyulasport Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: az utóbbi időben a kosárlabdázó gyerekek száma megnőtt városunkban, ezért növelniük kellett az edzők létszámát is.

 

 

 

sportcsarnok-ledfal-avatas-01.jpg

Felföldi Sándor és Kónya István a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. Fotó: Gyulai Hírlap

 

 

 

- Köszönjük a vállalkozóknak, hogy mind az elmúlt, mind az idei évben segítették társasági adójukkal, a focin és a kézilabdán kívül a kosárlabdát is. Az eredményjelzőn túl, kevésbé látványos része a pályázatnak a gyerekek versenyeztetése, utaztatása, étkeztetése, valamint az edzői bérek, járulékok, amelyeket szintén ebből finanszírozunk – mondta Felföldi Sándor.

 

Kónya István alpolgármester kifejtette, teljesen jogos volt az igény a sportolók és a tornacsarnok részéről egy korszerű eredményjelző táblára, hiszen e nélkül nehezen kivitelezhető bármilyen verseny vagy mérkőzés.

 

- Nekünk az a célunk a TAO-pályázattal, és az ahhoz kapcsolódó önerő biztosításával, hogy a sportlétesítmények fejlődjenek, és az ingatlanfejlesztés tekintetében próbáljanak meg minél magasabb színvonalat elérni – mondta a városvezető.

 

A tervek szerint a tornacsarnok korábbi eredményjelzője egy kis felújítás után az Erkel Ferenc Gimnázium tornacsarnokába kerül.

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu