
Az Év Szállása - 2017 - Magyarország turisztikai kulcseseménye
"A 10 éves Szallas.hu, mint a hazai piacvezető szállásközvetítő portál immár ötödik alkalommal adja át a magyar turizmus legkiemelkedőbb minőségi díjait.
A 2016-os évben 200 ezer utazót és mintegy 8 ezer szálláshelyet megmozgató verseny idén a már meglévő kategóriák mellett díjazza a Turizmus Szakma Példaképét is! A tavalyi nagy sikerű Év Családbarát szálláshelye és az Év Turisztikai Attrakciója kategória továbbra is versenyben marad, hiszen a díjak sokat segített a családok számára, hogy kiválasszák a számukra megbízható, kényelmes szálláshelyet és szórakozási lehetőséget.
Legfőbb célunk, hogy a díj által elismerésre kerüljön a rengeteg kemény és összetett munka, ami egy szálláshely üzemeltetésével jár, illetve szeretnénk kihangsúlyozni a minőség fenntartásának és javításának fontosságát is Magyarországon, amit semmi nem tükröz vissza pontosabban, mint a vendégek véleménye. Így az Év Szállása versenyen nincs nevezési díj, minden, az oldalon elérhető szálláshely versenyben van, hogy az utazók döntsenek kedvencükről.
A díjak odaítélésében az Utazóknak, Nektek, kiemelkedően fontos szerepetek van. Bízunk benne, hogy Ti is szívesen háláljátok meg a kellemes pihenéseteket, a szálláshelyek törődését és munkáját azzal, hogy szavazatotokkal segítitek őket a versenyben. Köszönetképpen még 10 álom utazást is kisorsolunk a szavazók között, ezért aztán mindenképp megéri szavazni!"