Magyar rekord a gyulai tojásvár
A Pálinkafesztivál utolsó napján, húsvét hétfőn jegyezték be magyar rekordként a világ legtörékenyebb várát, a gyulai tojásvárat. A több, mint 1 méter magas és közel 3 méter hosszú, kifújt hímes tojásokból álló vár akár Guinness-rekord is lehet. Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta, hogy a 10 085 tojásból álló épületmakett jegyzőkönyvét a Guinness World Records londoni kiadójának is továbbítja.
Több budapesti, kiállítási lehetőséggel rendelkező cég, illetve szervezet érdeklődött a tojásvár iránt, így akár az is elképzelhető, hogy a főváros egy frekventált pontján csodálhatjuk azt meg újra

Lovász Sándor ötletgazda, a rendezvény főszervezője a helyszínen úgy fogalmazott: a Domokos Balázs által tervezett és Domokos Zoltán által kivitelezett építmény bevehetetlen erőd, hiszen se támadója, se védője nincsen, mindannyian a falaiban vagyunk.
A tojásvár mintegy tízezer munkaóra alatt készült el, a legfiatalabb építője háromesztendős, a legidősebb 85 éves volt. A helyi iskolák mellett a környékbeli településekről és külföldről is küldtek hímes tojásokat Gyulára. Bulgáriából, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és Ukrajnából is érkeztek tojások, legalább 25 nép, nemzet, nemzetiség motívumai díszítik a tojásokat – számolt be a részletekről az ötletgazda.

Az építményben néhány különleges tojást is felfedezhetünk: Zsigovits István két aranytojást, az Alaszka Ékszer egy gyémántköves gyűrűt rejtő Fabergé-tojást ajánlott fel az építőknek.
Forrás: www.GyulaiHirlap.com