Két, kedvező kamatozású hiteltermék vált elérhetővé a turisztikai ágazat szolgáltatóinak szerdától, már az első héten több száz hiteligénylés elbírálására készül a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH).
A KTH közleménye szerint az ágazat cégei 5 egyszerű lépésben, maximum 15 napos ügyintézési határidővel juthatnak kedvező kamatozású hitelhez, a hónap végén meg is történhetnek az első folyósítások. Az előminősítések már zajlanak. Az első konstrukciók a KTH Start Forgóeszköz Hitel és a KTH Start Beruházási Hitel lesznek.
Láving Gusztáv, a hitelközpont vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) adatszolgáltatásra kötelezettek már szeptemberben megkapták a lehetőséget, hogy előminősítsék magukat, így ők október közepén azonnal felkészültebben, kiszámíthatóbban adhatják be a kérelmüket.
A forgóeszköz hitel a működési költségek – például bérek, szállítói számlák – finanszírozására szolgál, maximum 3 éves futamidővel lehet igényelni, minimum 1 millió, maximum 10 millió forint hitelösszeggel.
A vezérigazgató kiemelte, hogy az ágazatban dolgozó egyéni vállalkozók és az adószámos magánszemélyek is hitelképesnek minősülnek. Ők korábban csak drága személyi kölcsönökhöz juthattak hozzá, hogy megteremtsék vállalkozásuk likviditását, most viszont – állami kamattámogatással – fix 3 százalékos kamatszint mellett igényelhetnek hitelt.
A másik elérhető termék, a beruházási hitel felhasználható szolgáltatások fejlesztésére (ilyen lehet akár egy jacuzzi, szauna beszerzése), kapacitásbővítésre és hatékonyságnövelésre, beleértve az energiahatékonyság és a fenntarthatóság erősítését is. Ez maximum 5 éves futamidejű, minimum 1 millió, maximum 10 millió forint hitelösszeggel, szintén éves fix 3 százalékos kamattal.
Ezek a hitelek az állami garanciavállalás következtében fedezet nélkül igényelhetőek – ezáltal például azoknak a szolgáltatóknak is elérhetők, amelyek bérelt ingatlanban működnek. A törlesztés a turisztikai szezonhoz igazított (akár évi 2 vagy 4 részletben, akár a nyári hónapokra koncentrálva is teljesíthető), és a tőke-visszafizetésre akár egy éves türelmi idő is kérhető (ebben az esetben az első évben csak kamatfizetés történik), az előtörlesztésre pedig bármikor, díjmentesen van lehetőség.
A KTH kedvezményes hiteleit azok a vállalkozások és természetes személyek vehetik igénybe, amelyek
szálláshely-szolgáltatással (ilyenek a magánszállásadók, panziók és kisebb szállodák, apartman-üzemeltetők, falusi turizmus szereplői, vendégházak)vendéglátó üzlet üzemeltetéssel (éttermek, bisztrók, kávézók, cukrászdák, fagyizók; helyi termékekre és gasztronómiára építő szolgáltatók)vagy turisztikai attrakció üzemeltetéssel (kalandparkok, fürdők, múzeumok, kiállítóhelyek, a kulturális és szabadidős attrakciók, az aktív turizmus szereplői, tematikus túrákat kínáló és egyéb turisztikai attrakciókat bemutató vállalkozások) foglalkoznak.
Az igénylés digitálisan, pár lépésben, ügyfélbarát módon intézhető az NTAK-on vagy a KTH honlapján keresztül. A tájékozódást online a KTH honlapja, telefonon a díjmentesen hívható ügyfélszolgálat (+36 1 550 1832), valamint az info@kth.hu segíti. A konstrukciók megismertetésében, népszerűsítésében, a személyes ügyféltájékoztatásban az országos lefedettséggel rendelkező Tourinform-hálózat is közreműködik.
Láving Gusztáv a részletekről korábban egy podcastban is beszélt.
Forrás. turizmus.com