Megkezdődött a Gyulai Várszínház 53. évada

2016.07.12.

2016. július 1-től augusztus 14-ig rendezik meg a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválját. A nyári 53. évadban naponta előadásokkal várják a nézőket a 600 éves vár udvarán, a tószínpadon és a város különböző terein felállított színpadokon.

 

 

 

Három új színházi bemutatót és számos, először itt látható produkciót nézhetnek meg a legszínesebb műfaji választékban, minden korosztályt megszólítva. Az évad keretében öt fesztivált is rendeznek, ahova Magyarország legnevesebb művészeit hívják meg, de világsztárok is fellépnek itt. Az 53. évad ünnepélyes megnyitója július 4-én, este 20.30 órakor lesz a vár előtt.

 

 

gyulai-varszinhaz-53-evad-hirek01.jpg

 

 

Tamási Áron halálának 50. évfordulójához kötődik az első új bemutatójuk, amelyet Zongota címmel láthatnak a neves szerző műveiből. A mű méltó emléket állít a székely írónak. A darabot a tehetséges fiatal rendező Sardar Tagirovsky állítja színpadra a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeivel. Az új előadás a gyulai és a sepsiszentgyörgyi színház közös produkciójában valósul meg.

 

William Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából kiemelt programok láthatók a XII. Shakespeare Fesztiválon Gyulán július 7. és 17. között.  A legjobb magyar Shakespeare előadások mellett lengyel, angol, ausztrál, japán, olasz, szlovák produkciókat láthatnak a Gyulára látogatók. A fesztivál kiemelt programja Shakespeare: Szeget szeggel című előadása lesz, amely a világhírű litván rendező Oskaras Koršunovas legújabb munkája a Varsói Drámai Színházzal közösen. A legjobb magyar előadások közül meghívást kapott a budapesti Katona József Színház, akik az Ahogy tetszik című vígjátékot mutatják be, a budaörsi Latinovits Színház a Rómeó és Júliát hozza el, a budapesti színművészeti egyetem IV. évesei a SZFEntivánéji álom című darabjukkal jönnek a fesztiválra. A Rómeó és Júliát a fesztivál zárásaként is láthatják a kaposvári színművészeti egyetemisták előadásában, akik a produkció után Örömkoncertet is adnak Eric Clapton, Lady Gaga és Tom Waits zenéivel. Mind a négy produkcióban kiemelt szerepet kapnak a fiatalok, amely az előadások hangulatában, lendületességében, humorában is visszatükröződik. Ahogy azt már megszoktuk, a táncnak és a zenének is fontos szerepet szánnak a fesztivál szervezői: meghívták a Nemzeti Táncszínház Macbeth előadását és felkérték a Bágyi Balázs New Quartet és Pocsai Kriszta jazz zenekarát, zenésítsék meg Shakespeare szonettjeit. A fesztivál idején estéként érdekes installációnak lehetnek tanúi a Vár körüli sétányon: a londoni Globe Színház az évforduló alkalmából 10 perces rövidfilmeket készített A teljes út címmel neves színészekkel, „eredeti” helyszíneken. A tizenegy napos fesztiválon idén is lesz konferencia, workshop, filmvetítések, valamint Shakespeare korabeli gasztronómia. A Shakespeare fesztiválon kerül sor a második új bemutató premierjére. A III. Richárd című drámát a sikeres fiatal rendező, ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra sztárszereposztással a vár udvarán a Gyulai Várszínház produkciójaként.

 

 

gyulai-varszinhaz-53-evad-hirek-00-szenvedelyem-velence-01.jpg

Experidance - Szenvedélyem Velence

 

A harmadik új bemutató egy népszerű zenés darab lesz augusztus elején a tószínpadon. Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát Lendvai Zoltán rendezi, amely a Gyulai Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójaként valósul meg. Ezen kívül számtalan izgalmas rendezvény várja a nézőket. Az Experidance a Szenvedélyem, Velence című látványos táncjátékot mutatja be, látható lesz a klasszikus operett A Csárdáskirálynő, a Száll a kakukk fészkére című mű évtizedek óta siker, a világhírű Grease musical a fiatalokról szól, megelevenedik Magyarország legnépszerűbb rock n’ roll zenekarának története a Made in Hungária című musicalben. Ezek mellett lesznek gyerekdarabok, bábelőadások és még sok-sok más produkció. A jazz és blues fesztiválokon olyan világsztárok lépnek fel, mint Al Di Meola, Big Daddy Wilson és Ripoff Raskolnikov, de mellettük a legismertebb hazai jazz és blues zenészek is színpadra lépnek. A népzenei és világzenei fesztiválon is a műfaj kiválóságai hallhatók, Csík Zenekar, Lipták Dániel és a Mentés Másként, EtnoRom, Csángálló. És még sok más program naponta.

 

Bővebb információ >

A visitgyula ajánlatai