hu-ro-en

Megnyitották a Tündérerdő tanösvényt

2021.08.19.

Az ösvényt a Zöld Szívek Köre Egyesület hozta létre

 

_DSC3299.JPG

 

Megnyitották a Tündérerdő tanösvényt augusztus 18-án a Kisökörjárási Szabadidőparkban. Az ösvényt a Zöld Szívek Köre Egyesület hozta létre, szakemberek bevonásával, a NEA pályázati forrásából.


Juhos Éva, a Zöld Szívek Köre Egyesület elnöke elmondta: a tanösvénnyel az a céljuk, hogy helyszínt adjanak a természeti nevelésnek, ez régi álmuk volt. Az ösvény a Thermál Camping-től indul és egészen a duzzasztóig vezet.

 

_DSC3301.JPG

 

Bíró Attila, az egyesület tagja kiemelte: nyolc táblával nyitották meg a tanösvényt, amelyekből négy szakmai jellegű, ezekkel az ösvény és az erdő sokszínűségét szeretnék bemutatni, a másik négy pedig oktató jellegű, amelyeken a helyes erdei viselkedést mutatják be, humoros formában.

 

Hozzátette: a táblákkal elsősorban a fiatalokat, családokat szeretnék megcélozni.

 

A megjelenteket Nagy Bálint, az egyesület tagja, illetve Juhos Éva és Bíró Attila köszöntötték, majd bejárásra invitálták a résztvevőket.

 

_DSC3304.JPG

 

Forrás: gyulaihirlap.hu

2021.08.19.