hu-ro-en

Megújul a Béke sugárúti gesztenyefasor

2018.09.04.

mrgujul-a-beke-sugaruti-gesztenyefasor-01.jpg

 

Az önkormányzat már megrendelte azt a 45 vadgesztenyefát, melyek november közepétől kerülnek kiültetésre a Béke sugárúton. Gyula egyik jellegzetes és jelentős településképi eleme a legendás fasor, mely helyi védelem alatt áll. A Béke sugárút fáinak életkora vegyes – a növények között akad kevesebb, mint 5 éves egyed, de van köztük 100 éves is.

 

A Gyulai Tűzoltó-parancsnokság jelezte, hogy 2017.10.24-én délben a Béke sugárút és az Erdélyi Sándor utca sarkán előzmények és viharos szél nélkül kidőlt egy gesztenyefa – anyagi kár és személyi sérülés csodával határos módon nem történt. Ahogy a spontán fakidőlés is megmutatta, az idősödő fák veszélyessé válhatnak. A növények állapota szemrevételezéssel nehezen állapítható meg, sokszor kívülről semmi sem látszik az egyedeken.

 

A balesetek és az anyagi kár megelőzése érdekében, az önkormányzat megrendelésére korábban már több alkalommal végeztek műszeres vizsgálatokat a város több pontján, felmérve ezzel a növények állapotát. A tűzoltó-parancsnokság jelzése nyomán ez alkalommal egy munkacsoportot is létrehoztak, szakemberek bevonásával, majd a korábbiakhoz hasonlóan méréseket végeztek. Még ha a külsőségek nem is mutatták, a mérési eredmények beigazolták a gyanút: a fasor biológiai értelemben rossz állapotban van. A szakemberek harmincnyolc fa esetében azonnali beavatkozásra tettek javaslatot.

 

A hétvégén megkezdődik a beteg fák kivágása (a térképen pontosan látszik, melyik fákról van szó), a munkálatok előreláthatólag 5 héten keresztül, az október 6–7-i hétvégéig tartanak.

 

A képre kattintva elérhető a teljes térkép:

megujul-a-beke-sugaruti-gesztenyefasor-02.jpg

 

 

Szombatonként és vasárnaponként a Gyulai Közüzemi NKft. munkatársai félpályás útlezárás és a forgalom irányítása mellett fogják elvégezni a favágási munkálatokat. A munkavégzés ideje alatt a Béke sgt. jelzett szakaszán a parkolás tilos! A szabálytalanul parkoló gépjárműveket a Közüzemi NKft. a gépjármű-tulajdonos költségére elszállíttatja.

 

A munkavégzést megelőző napokban a cég szórólapokkal is tájékoztatja az érintett szakasz lakóit és az ott parkoló gépjárművek tulajdonosait. Ezeken a hétvégéken érdemes a művelődési központ parkolóját igénybe venni, mivel az folyamatosan megközelíthető lesz. Az első héten, 2018. szeptember 8-án 7:00 órától 17:00 óráig, a Béke sgt. páros oldalán, a 48-as utca és az Erdélyi Sándor utca közötti szakaszon 7 fát, majd másnap, szeptember 9-én 7:00 órától 17:00 óráig, a Béke sgt. páratlan oldalán, a 48-as utca és az Ady Endre utca közötti szakaszon, 5 fát fognak kivágni.

 

A november közepétől kiültetésre kerülő növények 14–16 cm törzskörméretű, 2,5–3 m magas, piros virágú vadgesztenyék lesznek, melyek ellenállóbbak a kártevőkkel szemben, mint a fehér virágú változat.

 

Az időjárás és egyéb, a munkavégzést akadályozó tényezők a munkavégzés napjában és idejében változást okozhatnak!


A munkavégzéssel járó zajhatásokért és egyéb kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük, köszönjük türelmüket és megértésüket!

 

Forrás: www.gyulatelevizio.hu