Kilencmillió forintot nyert el a gyulai művelődési központ a fejlesztésre

Kilencmillió forint százszázalékos intenzitású támogatást nyert el a Vigadó hang- és fénytechnikai eszközparkjának fejlesztésére az épületet működtető gyulai művelődési központ – tájékoztatott közleményében Katona Katalin, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közművelődési tevékenységért felelős ügyvezető igazgatója.
Közölte: a pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Irodalmi Múzeum írta ki az 50–500 fő befogadóképességű könnyűzenei koncerthelyszínek üzemeltetésére és fejlesztésére.
Katona Katalin kiemelte: a támogatásból a mai igényeknek és trendeknek megfelelő eszközöket szerezhet be az intézmény. A beruházás révén digitális keverőpultot, fénypultot, új hangfalakat, hangfalállványokat, mikrofonokat, mikrofonállványokat és LED-lámpákat helyeznek üzembe.
„A Vigadó a legutóbbi, 2014-es felújítása óta intenzív használat alatt van, hiszen az épület sokféle rendezvény lebonyolítására alkalmas. Közkedvelt bálhelyszín, helyszínéül szolgál jótékonysági rendezvényeknek, családi eseményeknek, iskolai programoknak, konferenciáknak, táncházaknak, koncerteknek, de otthont ad azoknak a mozgásművészeti csoportoknak is, amelyek helyszűke miatt a művelődési központ tereiben már nem férnek el” – ismertette az ügyvezető.

Hangsúlyozta: a fejlesztés révén az épület sokrétűbben és gazdaságosabban működtethető majd.
Katona Katalin jelezte: a művelődési központ évek óta együttműködik a Kultúr Cafe 48 Alapítvánnyal, amely pályázati forrásból tíz élő koncert megtartását tervezi. Ezeket a programokat már az új technikai eszközökkel bonyolíthatják le.
A projekt 2021-ben valósul meg, az eszközbeszerzés ezekben a napokban indul el – olvasható a közleményben.
Forrás: gyulaihirlap.hu
2021.01.28.